A nagyit is beszervezték drogfutárnak

2009.06.12. 14:29
Egy nemzetközi drogcsempész banda tizenkét tagját ítélték több éves börtönre pénteken Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A banda vezetőjének barátnője terhesen csempészett kokaint a gyomrában, míg időnként az egyik csempész nagyanyja is beugrott drogfutárnak.

Összesen 56 év fegyházbüntetést és 8 év tíz hónap - próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetést osztott ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság egy nemzetközi drogcsempész banda ügyében pénteken. Tizenkét embert vádolnak bűnszervezetben, társtettesként elkövetett, kábítószerrel való visszaéléssel, arra való felbujtással vagy annak kísérletével.

A másodrendű vádlottat, egy nigériai férfit nem először ítélték el kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetése miatt, ezúttal nyolc év fegyházzal, ötmillió forintos vagyonelkobzással büntették, és tíz évre kiutasították a Magyar Köztársaság területéről. Volt élettársát, az elsőrendű vádlottat, aki 6 hónapos terhesen csempészett kokaint a gyomrában, tizenkét év fegyházbüntetésre ítélték, tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától és ötmillió forintos vagyonelkobzást szabtak ki rá.

A vádlottak között volt a nő 76 éves nagyanyja is, aki a hátára kötve hozott kábítószert Európába. Az idős asszonyt a bíróság két év börtönre ítélte, de a büntetést két év próbaidőre felfüggesztették.

Többéves fegyházbüntetést kapott a tizenkettedrendű és a hetedrendű vádlott is, míg a többieket tíz hónaptól két évig terjedő börtönbüntetésre ítélték, amelyeket a bíróság próbaidőre felfüggesztett.

Az ítélet nem jogerős, az elítéltek nagy része enyhítésért fellebbezett, ketten három nap haladékot kértek a nyilatkozattételre, egy férfi pedig elfogadta büntetését.

A másodrendű vádlottként bíróság elé állított, Spanyolországban elfogott nigériai férfi volt az irányítója a bűnszervezetnek, amely Dél-Amerikából intézett drogszállítást Európába. Futárokat is beszerveztek, akiknek az volt a feladatuk, hogy Dél-Amerikából európai országokba juttassák a drogot.