Rálőttek egy bűnöző szigethalmi házára
Az események még a múlt hét csütörtökön kezdődtek, amikor Szabó János Dániel, a rendőrség előtt ismert bűnöző, társaival Szigethalmon megállított egy autót, melyben civilruhás rendőrök utaztak.
A rendőrök felfedték kilétüket, és továbbmentek, az útonállók ennek ellenére autóba ültek, és követték a rendőrök autóját.
Szigetszentmiklóson, egy körforgalomban leszorították a rendőrök autóját, majd felfegyverkezve a rendőrökre támadtak.
A bűnözők csak akkor fogták menekülőre, amikor meglátták, hogy a rendőrök is fegyvert fogtak. Az egyik rendőr megpróbálta kilőni a menekülő autó kerekét, de nem sikerült elfogni a banda tagjait.
A hétfőn hajnali, Szigethalmi támadás körülményeit még vizsgálják. A házra – egyik lakója Szabó Ujános Dániel – hétfőn hajnalban adtak le több lövést, és egy gyakorlógránátot is találtak a ház előtt.
Nem kizárt, hogy Budapest déli részén, illetve Szigethalom környékét uraló alvilági ember csak megrendezte a háza ellen irányuló támadást, de azt sem lehet kizárni, hogy valóban figyelmeztetést kapott egy másik bandától.
A férfi ellen most körözést adtak ki, de korábban már garázdaság, súlyos testi sértés, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, rablás és kifosztás miatt is volt ellene eljárás.
A csütörtök éjjeli bűncselekmény miatt a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak, valamint közúti veszélyeztetés miatt indított eljárást, a férfit most ezért körözik.
A családi ház elleni támadás miatt a szigetszentmiklósi rendőrség indított eljárást robbanóanyaggal, robbantószerrel, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés miatt.