Vince, Artúr
-5 °C
2 °C
Index - In English In English Eng

Újratárgyalják a Travolta-féle zsarolási ügyet

2009.10.22. 19:29
Új tárgyalást rendeltek el a Bahama-szigeteken John Travolta zsarolóinak ügyében szerdán, miután egy politikus pártjának nagygyűlésén előre "kihirdette" az ítéletet, pedig az esküdtszék még be sem fejezte tanácskozását. Anita Allen, a bahamai legfelsőbb bíróság bírája szerint úgy tűnik, hogy idő előtt kiszivárgott az esküdtek döntése, ezért "eljárási hiba" címén kénytelen érvénytelennek nyilvánítani a lefolytatott tárgyalást.

Az ügyben egy mentőst és egy időközben lemondott bahamai szenátort azzal vádolnak, hogy megzsarolták a hollywoodi filmsztárt annak 16 éves fia, Jeff halála kapcsán. Tarino Lightbourne mentőautó-sofőr és a jogi képviselőjeként fellépő Pleasant Bridgewater szenátor azzal fenyegette meg a színészt, hogy ha nem fizet nekik 25 millió dollárt, eljuttatnak a sajtónak egy olyan dokumentumot, amely azt sugallja, hogy Travolta a felelős autista gyermeke haláláért.

Az esküdtszék még be sem fejezte zárt tanácskozását, amikor egy helyi parlamenti képviselő, Picewell Forbes pártjának televízióban és rádióban is élőben közvetített kongresszusán a küldöttek nagy üdvrivalgása közepette bejelentette, hogy pártbéli kollégája, a perbefogott exszenátornő "szabad ember", amiből mindenki azt a következtetést vonta le, hogy a perben felmentő ítélet született. Mind Forbes, mind Bridgewater ugyanannak a pártnak, a Progresszív Liberális Pártnak a tagja.

Anita Allen nem tűzte ki az új tárgyalás időpontját.

Travolta ügyvédje azt mondta csütörtökön, hogy a történtek ellenére a filmcsillag továbbra is hajlandó a teljes együttműködésre a bahamai hatóságokkal és kész újból a tanúk padjára állni.

15%
5999 Ft
5100 Ft
15%
3490 Ft
2967 Ft