Az újságíró-gyilkosságok megfélemlítik a szakmát
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Bulvár cikkek
Mi az OCCRP újságírószervezet célja?
Az OCCRP-t azért hoztuk létre, hogy a balkáni és a kelet-európai régióban dolgozó oknyomozó újságírók együttműködjenek a szervezett bűnözéssel kapcsolatos történetek feltárása során. A szervezett bűnözés ugyanis könnyedén átjár a határokon, és mi azt szeretnénk, hogy ez az utána nyomozó újságíróknak se legyen akadály. Az is a céljaink között szerepel, hogy a jó újságírók megkaphassák az ilyen sztorik elkészítéséhez szükséges erőforrásokat és tudást.
Milyen típusú történetekre kíváncsiak, és hol közlik őket?
Minden sztorit közlünk, ami közérdeklődésre tarthat számot és szerepet játszik benne a szervezett bűnözés. Foglalkoztunk például a labdarúgás, az áramkereskedelem és a kaszinók maffiakapcsolataival. Regionális lapokban közöljük a cikkeinket, és néha a világ más részeiben is.
Mely országokban aktívak?
Elsősorban a Balkánon, Oroszországban, Ukrajnában és a Kaukázusban vagyunk jelen, de küldtünk már riportereket Afrikába és más országokba is bizonyos sztorik után.
Kapnak fenyegetéseket a munkájuk miatt?
Utoljára a dohánycsempészetről szóló összeállításunk miatt fenyegetett meg minket egy jól ismert montenegrói csempész, aki szerepelt az egyik cikkben. Halállal fenyegette a riporterünket, amiért leírta a nevét. Más esetekben követték, illetve kártérítési perekkel fenyegették az újságíróinkat. A rendőrségtől és másoktól is kaptunk már figyelmeztetéseket, de ez általában nem riaszt el minket. Ha hagynánk magunkat megijeszteni, a rossz fiúk nyernének.
Egy friss felmérés szerint idén esett gyilkosság áldozatául a legtöbb újságíró, hány újságírót öltek meg a világon az elmúlt tíz évben?
Több mint hétszázat, 70 százalékukat kifejezetten a munkájuk miatt.
A hatóságok felderítették ezeket a bűntényeket?
Sajnos a többségüket egyáltalán nem, tízből egy ilyen esetet oldanak meg. Az újságírók gyilkosainak túlnyomó többségét soha nem találják meg, fogják el vagy állítják bíróság elé. Ez sajnos olyan üzenetet hordoz, hogy a gyilkosság mint módszer működik.
Hogyan befolyásolják ezek a gyilkosságok az újságírást?
Az újságíró-gyilkosságok megfélemlítik a szakmát. A fenyegetett újságírók általában inkább feladják a sztorit, és leállnak. Mások öncenzúrát alkalmaznak, elhallgatják az eredményeiket. Még súlyosabb probléma, hogy rengeteg újságíró hozzá sem nyúl olyan témákhoz, amiket veszélyesnek érez. Nem tudjuk hány fontos történet maradt elmondatlanul olyan újságírók és szerkesztők miatt, akiket sikeresen megfélemlítettek.
Önök hogyan reagálnak a fenyegetésekre?
Mi nem hagyjuk megfélemlíteni magunkat, és folytatjuk a sztorit. Ha megfenyegetnek valakit, lecseréljük másra, vagy több embert állítunk a témára – öt újságírót nehezebb megölni, mint egyet. Csoportokban dolgozunk, és megvannak a lehetőségeink az újságíróink védelmére, akiket alaposan fel is készítünk a veszélyes szituációk kezelésére. Például kihozhatjuk őket az országból, vagy testőröket szerezhetünk nekik. Sok barátunk van a világban akik segítenek nekünk, ezért van bátorságunk hozzányúlni ezekhez a rázós ügyekhez is.
Hogyan lehet csökkenteni az újságírói munka kockázatát?
Teljes egészében nem lehet kiküszöbölni a kockázatot, de jelentősen mérsékelni igen. A legfontosabb a korrekt, kiegyensúlyozott és tisztelettudó újságírás. Mindenkit megszólaltatunk, és a rossz fiúknak is lehetőséget adunk a reagálásra. Mindenkit tisztességesen kezelünk, akár állítólagos bűnözőről, akár hősként tisztelt emberről van szó. Nem személyeskedünk, a családot és a barátnőket nem keverjük bele a sztoriba. Nem gúnyolódunk és durváskodunk. Nem vádolunk bűncselekményekkel senkit, ha nem tudjuk dokumentumokkal vagy megbízható forrásokkal bizonyítani az állításainkat.
Mit tehetnek az újságírók és a szerkesztők a saját védelmük érdekében?
Először is, a biztonság a szerkesztőségben kezdődik. Például zárni kell az ajtót, és szükség van recepcióra is. A szerkesztőknek mindig tisztában kell lenniük azzal, hogy hol vannak az újságíróik, és milyen kockázatokkal nézhetnek szembe. Az újságíróknak ezt meg kell osztaniuk a szerkesztőkkel. A legnagyobb biztonsági kockázat a macsó mentalitás – ha egy újságírónk önfejűsködik, megválunk tőle, mert aki nem tudja megfelelően kezelni a veszélyt, az nem profi.
Milyen biztonsági rendszabályokat alkalmaznak?
A szerkesztők felelőssége az újságíróik védelme. Ha tudják hogy egy történet veszélyes lehet, biztonsági tervet kell készíteniük még azelőtt, hogy az újságíró kimegy a terepre. Veszélyes szituációkba nem küldhetnek újságírót egyedül. Az újságíróknak rendszeresen be kell jelentkezniük. A kockázatos találkozókat nyilvános helyeken kell tartani, az újságíróknak párban kell megjelenniük, és egy harmadiknak a közelből figyelnie kell a helyzetet. Az is fontos, hogy legyen olyan bizalmas rendőrségi kapcsolatunk, akit azonnal értesíthetünk ha rosszra fordulnak a dolgok. Ügyelni kell arra is, hogy a rossz fiúk ne azonosíthassanak egy bizonyos újságírót mint aki rájuk van állítva, cserélni kell az embereket.
Mi a helyes reakció a fenyegetésekre?
A fenyegetéseknek az a célja, hogy elhajtsák az újságírót, de a valóságban a legtöbb megyilkolt újságírót egyszer sem fenyegették meg mielőtt megtámadták őket. Viszont többen is beszámoltak arról a kollégáiknak, hogy úgy érzik hogy követik őket – tehát ez a legerősebb vészjelzés, ha követnek, biztos hogy nagy bajban vagy. Ezért az újságíróknak meg kell tanulniuk észrevenni, ha követik őket. Mi azonnal kivisszük az országból azokat az újságíróinkat, akiket követni kezdenek.
Ami a szóbeli vagy írásbeli fenyegetéseket illeti, azonnal jelentjük a rendőrségnek, és megpróbálunk minél többet megtudni arról, hogy ki és miért fenyeget. De tévedés abban bízni, hogy a rendőrség meg tudja védeni az újságírókat, mert ez nem igaz. A biztonságunkra saját magunknak kell ügyelnünk, például azzal, hogy nyilvánosságra hozzuk a fenyegetéseket, mert az növeli a zsaroló kockázatát.
Milyen általános tanulságokat lehet levonni meggyilkolt újságírók egyedi eseteiből?
Sokat tanulhatunk a bekövetkezett gyilkosságokból. Nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy szentté avatjuk az áldozatot, anélkül hogy kritikusan elemeznénk a viselkedését. Ők nagy áldozatot hoztak a szakmájukért, és minden tiszteletet megérdemelnek ezért, de tanulnunk kell a sorsukból. Azért kritizálom őket nyilvánosan, mert ezzel életeket menthetek, és azt hiszem hogy ezzel ők is egyetértenének.
Az egyik tipikus hiba, amit újságíró elkövethet, hogy túlzottan beleéli magát egy-egy konkrét ügybe, és átlépi az objektív újságírás és a kereszteshadjárat közötti határt. Azt hiszem például Anna Politkovszkaja elkövette ezt a hibát, és ez sodorta bajba. Tisztelem az elszántságát, de nem tudta megtartani a szükséges távolságot, ami nagyon veszélyes, ha a szervezett bűnözéssel foglalkozik valaki. Az újságírónak nem feladata az igazságszolgáltatás: mi elmondjuk az igazat, és elszaladunk. A többi nem a mi dolgunk. Sok újságírót öltek meg azért, mert kereszteslovagnak képzelte magát.
Mások viszont túl közel kerültek a kétes személyiségekhez, akikkel a munkájuk közben dolguk akadt. Ivo Pukanics például igen jó ismeretségben volt egy egész sor politikussal és alvilági figurával egyaránt. Az ő játszmájukat játszotta, és része lett annak. Híján volt a távolságtartásnak. A Balkánon a politika és a szervezett bűnözés gyakran összemosódik, és aki ebbe a játszmába beszáll, óhatatlanul célponttá válik saját maga is.
Veronica Guerin maffiafőnökök ajtaján kopogtatott és drogterjesztéssel vádolta őket. Ez első hallásra nagyon bátor dolognak tűnik, de felesleges, és szakmailag teljesen improduktív, továbbá nagyon kockázatos viselkedés. Soha nem engedném hogy az újságíróim ilyeneket csináljanak.
Híres-hírhedt újságírógyilkosságok
2006-ban a saját lakása előtt, a lépcsőházban lőtték agyon Moszkvában Anna Politkovszkaját, a Novaja Gazeta riporterét. Politkovszkaja elsősorban a csecsen háborúkról tudósított, háborús bűnöket tárt fel tekintet nélkül arra, hogy csecsenek vagy oroszok voltak az elkövetők, és élesen bírálta Putyin elnök politikáját. A 2008-ban Zágráb központjában saját autójában felrobbantott horvát Ivo Pukanics a Nacional című hetilap főszerkesztőjeként cigarettacsempészek után nyomozott. Az 1996-ban Dublin külterületén, motorkerékpárról agyonlőtt Veronica Guerinnek feltehetően a drogbárókról szóló cikksorozata miatt kellett meghalnia. Paul Klebnikov orosz származású amerikai újságíró a Forbes moszkvai tudósítója volt, a szervezett bűnözéssel és az oligarchákkal foglalkozott. A száz leggazdagabb oroszról készült összeállításának megjelenése után a nyílt utcán, autóból lőtték agyon.
Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az áldozatok megérdemelték, ami kijutott nekik. És nem mindig hibázik az újságíró. A Forbes néhai riportere, Paul Klebnikov például felkészült szakember volt, aki évekig írt az orosz oligarchák és maffiafőnökök, például Borisz Berezovszkij viselt ügyeiről. Nagyon színvonalasan dolgozott, a cikkei kiegyensúlyozottak, korrektek voltak. Makacs volt, alapos, és nagyon ritkán követett el hibát, mégis megölték. Tehát bármit teszel, a kockázat soha nem tűnik el teljesen. Ez egy veszélyes foglalkozás, amelynek része hogy képesnek kell lennünk megvédeni magunkat és a kollégáinkat. Kiábrándító a tudat, hogy a szakma túlnyomó többsége mennyire keveset tesz ezért.
Az interjút itt lehet kommentálni
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
