Bernadett
0 °C
4 °C

Kedden szállítják haza a magyar hegymászókat

2010.01.04. 11:58 Módosítva: 2010-01-04 14:23:45
Várhatóan kedden hozzák haza a poprádi kórházból azt a két magyar hegymászót, akit a Magas-Tátrában ért baleset még szombaton.

A két hegymászó, Hajdú Péter és Erőss Zsolt állapotát stabilizálták az orvosok, ám Erőss Zsolt sérülései olyanok - agyrázkódást szenvedett, mindkét lába eltörött, az egyik nyílttöréssel -, hogy azokat még hétfőn délután vizsgálni kell, röntgenezésre, esetleg CT-re lesz szükség - mondta Szerencsés János, a Magyar Köztársaság kassai főkonzulja, miután konzultált a poprádi kórház főorvosával.

A vizsgálatok miatt valószínű, hogy csak kedden szállítják őket haza, mentőautóval. Harmadik társukat már kiengedték a kórházból - tette hozzá a főkonzul.

Erőss Zsolt 2008 márciusában
Erőss Zsolt 2008 márciusában

A három tapasztalt magyar hegymászót szombaton lavina sodorta el, miközben a Kopki hegygerincen ereszkedtek lefelé a Dracia Dolinka elnevezésű völgybe (Sárkány-völgyecske). Sikerült kiásniuk magukat a hó alól, ám súlyos végtag- és gerincsérüléseket szenvedtek. A csoport egyik tagja telefonon értesítette a hegyi mentőket, ám a rossz időjárási viszonyok miatt helikopterrel nem lehetett megközelíteni a helyszínt. Így végül 45 hivatásos és önkéntes hegyi mentő gyalog indult a magyar hegymászókért. A helyszínre érkezésük után elsősegélyben részesítették a sérülteket, majd hordágyakon a Csorba-tóig vitték őket, ahonnan vasárnap reggel szállították a poprádi kórházba a három hegymászót.

A szlovák hegyi mentők tájékoztatása szerint a magas hegyekben jelenleg csak 1-es, 2-es fokozatú a lavinaveszély az ötfokú skálán. Ennek dacára, a viharos erejű szél és a frissen lehullott hó miatt azt ajánlják, hogy mindenki kerülje a 40 fokosnál meredekebb hegyoldalakat.