Soron kívül vizsgálja S. Ábelt az elmeorvosi szakértő

2010.02.15. 17:20 Módosítva: 2010.02.15. 18:10
Hétvégén visszavonta beismerő vallomását az a 22 éves férfi, akit a rendőrség pénteken tartóztatott le, miután szerintük a férfi arra készült, hogy egy bevásárlóközpontban vagy egy campusban válogatás nélkül lelőjön huszonkét embert. Végülis nem lőtt le senkit, de az emberölés előkészülete, tervezése is bűncselekmény, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
sab

Az a tény, hogy S. Ábel nem ölt meg senkit, nem jelenti azt, hogy nem követett el bűncselekményt. A Büntetőtörvénykönyv szövege szerint aki emberölésre irányuló előkészületet követ el, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az előkészület tényállásának bizonyításánál a törvény szövege szerint az elkövető szándéka lényegesebb az objektív tevékenységnél. Tehát az, hogy S. Ábel effektíve nem gyilkolt, a tényállás bizonyításánál nem számít, a lényeges az, hogy szándékozott-e gyilkolni.

Ennek a megállapítására soron kívül igazságügyi elmeorvosi szakértői vizsgálatot kért a BRFK, tájékoztatta az Indexet Gulyás Imre, a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályának osztályvezetője. Egy ilyen vizsgálat általában egy-két hétig tarthat. Gulyás Imre elmondta: az, hogy a gyanúsított szombaton részben visszavonta vallomását, nem befolyásolja érdemben a nyomozást, mert a gyanúsítást nem kizárólag a vallomásra alapozták. A napokban további nyomozati cselekmények következnek, fogalmazott Gulyás Imre.

A rendőrség csütörtökön jelentette be, hogy elfogott egy 22 éves budapesti egyetemistát, akiről úgy tudják, arra készült, hogy egy bevásárlóközpontban vagy egy campusban válogatás nélkül lelőjön huszonkét embert.

A lakásán tartott házkutatás során a 9 milliméteres engedéllyel tartott Parabellum lőfegyvere mellett egy gázpisztolyt is találtak, amelyre szintén volt engedélye, illetve lefoglalták számítógépét, amelynek internetes kezdőlapján egy 1999-es külföldi iskolai mészárlás képe volt. Saját blogot is írt, amelyben a merényletre utaló versek is találhatóak. (Szemelvényeket olvashat itt.)