Simon, Szimonetta
1 °C
15 °C

Körzeti megbízott néz a lépcsőházban

2010.04.04. 00:12
Tomis Károly főtörzszászlós, zuglói körzeti megbízott a napokban saját ötlete alapján kiplakátolta arcával és szolgálati mobilszámával a körzetének lépcsőházait, ABC-it, iskoláit, de még a templomokat is. A cél, hogy mindenki tudja, hol érheti el, ha baj van. Az ötlet beválni látszik: a plakátok csak néhány napja jelentek meg, de már többen jelentkeztek a telefonszámon.

Megkerestük a főtörzszászlóst Zuglóban, mesélje el, mi végre jött az ötlet. Tomis Károly elmondta, hogy körülbelül egy hónapja jutott eszébe, hogy közelebb lehetne kerülni a körzetében élő emberekhez, ha megismerik az arcát, az információáramlást pedig felgyorsítja, ha mindenki tudja, milyen telefonszámon érhető el, ha baj van.

Az ötletet az adta, hogy bár több éve minden kedden fogadóórát tartott, nem nagyon jöttek az emberek. Mintegy tízezer ember tartozik a körzetébe, de alig ismerik, ő is csak keveseket ismer. Márpedig egy körzeti megbízott akkor tud segíteni igazán a véleménye szerint, ha tudják kicsoda. Neki is jó, ha sok emberrel beszél, és sok információt szerez be a környékről.

A plakátot önkezűleg tervezte otthoni számítógépén, mintának az amerikai hadsereg toborzó hirdetményét alapul véve. Az ötletet támogatta a zuglói rendőrkapitány, a plakátolás költségeit pedig a zuglói önkormányzat állta. Jelenleg mintegy kétszáz lépcsőházban látható a plakát, de jutott belőle a helyi ABC-kbe, iskolába, sőt a templomba is.

Az első plakátokat öt napja tették ki, de már többen hívták. Volt, aki egy betöréssel kapcsolatban, vagy például egy idős hölgy, csak azért, hogy beszélgessen vele, és elmondja, jó ötletnek tartja a plakátokat. Mivel a körzetében lakik, több ismerőse is kereste: volt aki nevetett az ötleten, volt, aki nem. Arra számít, egy-két hónap múlva már sokan felismerik.

A plakátolást 3-4 hónap eltelte után értékeli a zuglói kapitányság vezetője. Ha beválik, akkor további tervek szerint Zugló mind a nyolc körzetébe keresnek olyan embert (egy körzethez négy megbízott tartozik), aki ugyanígy, arcával vállalja a munkáját. Van ugyanis olyan rendőr is, aki nem szeretné, ha plakátokon kellene megjelennie.

Tomis Károly szerint a plakátoknak van egy virtuális őrszerepe is: olyan hatással lehet a besurranó tolvajokra, mint például a "Vigyázat, harapós kutya!"-tábla a kertes házak kapuján. A megadott számon egyébként addig lehet hívni, amíg le nem fekszik aludni. Ha nagyon nem érne rá valamiért, kiküldhet valaki mást segítségül.

A főtörzszászlós hat éve dolgozik a körzetében. Véleménye szerint egy körzeti megbízott dolga az, hogy kapcsolatot tartson a lakossággal az ötéves gyerekektől a 95 éves idős emberekig. Elsősorban nem akkor hívják, amikor már megtörtént egy-egy komolyabb bűncselekmény, hanem ha például gyanús alakokat látnak ődöngeni a környéken. Több alkalommal fogtak már betörőket ilyen bejelentés alapján.

Az elmúlt években a jellemzően betörésekhez, gépkocsifeltörésekhez, tiltott favágáshoz hívták ki. Sokszor egész csip-csupnak tűnő ügyekkel kell foglalkoznia, mint például az illegális szemétlerakás, de ezek a kis ügyek irritálják a legjobban azokat, akik a közelben laknak.

Negatív reakciókkal is találkozott már. Előfordult például, hogy nagyobb iskolás gyerekek sün!-özni kezdtek neki, de kiderült, hogy tulajdonképpen nem is tudták, mi a jelentése. Akkor elmagyarázta nekik, hogy nem is olyan kellemes egy sün közepén lenni. Elmondása szerint az iskolások meg is értették. Ez az egyik fő célja: szeretné megértetni a gyerekekkel, hogy a rendőr nem ellenség, hanem olyan valaki, akire számítani lehet.

Dr. Finszter Géza, az Országos Kriminológiai Intézet főmunkatársa szerint rendkívül szimpatikus a körzeti megbízott ötlete. Egy bölcs rendőr képe rajzolódik ki, aki megtestesíti a közösségi rendőr Kanadában feltalált, de a polgári világban mindenhol sikert arató személyiségét. A kriminológus elmondta, hogy általa egyre határozottabban elképzelt önkormányzati rendőrség ennek a gyakorlatnak tudna igazán talajt teremteni. Ám úgy véli, hogy a mostani magyar rendőrségi szisztémában ez a magatartás csak ritka kivétel lehet.