Kázmér
-1 °C
16 °C

Magyar rendőrök a horvát tengerparton

2010.06.15. 17:57
Július elsejétől augusztus végéig, kéthetes váltásokban ismét szolgálnak magyar rendőrök a horvát tengerparton - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivői irodája kedden.

A korábbi évekkel megegyezően idén is Zára (Zadar) térségében járőröznek horvát kollégáikkal, és jellemzően a települések belterületén lévő éttermek, kávézók, strandok környékén, nemzeti parkokban ellenőrzésekben, valamint alkalmanként a környék szigetei körül parti járőrözésben vesznek részt.

A külszolgálatra idén két nőt és hat férfit küldenek, közöttük vannak olyanok, akik már korábban is szolgáltak az Adriánál. A szolgálatra jelentkezők előzetes meghallgatása után választották ki a kiutazókat a fővárosi és több megyei rendőr-főkapitányság állományából.

Az ORFK tájékoztatása szerint az Országos Rendőr-főkapitányság és a horvát rendőr-főigazgatóság között 2006-ban született először együttműködési megállapodás a közös feladatteljesítésről. A kezdetben egy hónapra és négy rendőrre korlátozódó szolgálat 2008-tól bővült nyolchetesre és nyolc tagúra.

A magyar rendőrök az elmúlt években leggyakrabban felvilágosítást, útbaigazítást vagy figyelmeztetést adtak a horvátokkal közös intézkedések során. Volt példa arra is, hogy vagyon elleni, illetve erőszakos, garázda jellegű cselekményeknél, közlekedési baleseteknél és az azt követő bírósági eljárásokban is segítséget nyújtottak a magyar rendőrök az ügyintézésben, illetve a nyelvi nehézségek leküzdésében.

A magyar állampolgároktól nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak, nagy elismeréssel és megnyugvással vették tudomásul, hogy probléma esetén akár telefonon, akár személyesen bátran fordulhatnak segítségül a magyar rendőrökhöz - közölte az ORFK.