Nem marad pedagógus a késelő tanárnő

2010.08.14. 12:16 Módosítva: 2010.08.14. 12:19
Nem marad pedagógus a késelő tanárnő - erről maga K. Alexandra nyilatkozott a Népszabadságnak.

A Népszabadság szerint K. Alexandra, aki nemrég megkéselt egy diáklányt, úgy fogalmazott: még nem tudja, hogy mihez kezd a történtek után, de azt már eldöntötte, hogy nem folytatja a pedagóguspályáját.

Gyöngyössy Csaba, a Bánki Donát szakközépiskola igazgatója a Népszabadságnak azt mondta: a tanárnő szabadsága augusztus 23-án ér véget, akkor várja kollégájától a felmondólevelet. Hozzátette: ha ez nem történne meg, akkor munkáltatóként maga kezdeményezné a munkaszerződés felbontását.

Bár korábban felvetődött annak lehetősége, hogy gyorsított eljárásban bíróság elé állíthatják azt a dunaújvárosi tanárnőt, aki július 31-én megkéselt egy 16 éves diáklányt, ám egyre valószínűbbnek tűnik, hogy elhúzódik az életveszélyt okozó testi sértés miatt indított rendőrségi nyomozás - olvasható a cikkben.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport