Tasnádi előzetesbe került

2010.10.13. 17:06 Módosítva: 2010.10.13. 17:35
A Fővárosi Bíróság elrendelte Tasnádi Péter előzetes letartóztatását legfeljebb egy hónapra a rablás és más bűncselekmények elkövetése miatt folyó büntetőügyben.

A bíróság azt írta: megalapozott volt az ügyészség korábbi fellebbezése, miszerint T. Péter esetében nem elegendő kényszerintézkedés a Pesti Központi Kerületi Bíróság által elrendelt házi őrizet.

A végzés indoklása szerint a kényszerintézkedés alkalmazásának oka egyebek mellett "az eljárás meghiúsításának, megnehezítésének, illetőleg a bűnismétlésnek a veszélye". Hozzátették: a bűncselekmények elkövetési körülményeire tekintettel feltehető, hogy a gyanúsított a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítási eljárás eredményességét.

Nincs kezelhetetlen betegsége

A bűnismétlés lehetőségét arra alapozzák, hogy Tasnádi Péter egyrészt büntetett előéletű - korábban szabadságvesztésre is ítélték -, emellett jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban vele szemben.

Az FB szerint tévedett az első fokon eljáró bíróság, amikor a gyanúsított esetében elsősorban az egészségi állapotára hivatkozva nem látta indokoltnak a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Mint írta, a házi őrizet nem elegendő, hogy kiküszöbölje vagy csökkentse az eljárás meghiúsításának, valamint a bűnismétlésnek a veszélyét.

Hozzátette: T. Péternek nincs olyan betegsége, amely a büntetés-végrehajtási intézetben ne lenne kezelhető.

Társa szabadlábon marad

Tasnádi társával, Sz. Tiborral szemben viszont a Fővárosi Bíróság helybenhagyta az első fokú bíróság végzését, így ő továbbra is szabadlábon védekezhet. A döntést azzal indokolták: a nyomozás jelenlegi szakaszában nem áll rendelkezésre olyan bizonyíték, amely alátámasztaná, hogy elengedhetetlenül szükséges lenne a kényszerintézkedés.

Tasnádi Péter október elején került házi őrizetbe, miután őt és társát zsarolás és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt őrizetbe vette a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szervezett bűnözés elleni osztálya. A rendőrség ezt követően kezdeményezte a vállalkozó előzetes letartóztatását, amelyet az ügyészség is indítványozott. Sz. Tibor szabadlábon maradt.

Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, mivel álláspontja szerint mindkét gyanúsítottal szemben feltétlenül szükséges a legszigorúbb kényszerintézkedés, részben a szökés, részben pedig a tanúk befolyásolása, megfélemlítésének veszélye miatt.

Vélt vagy valós ügyek

Tasnádi Pétert és társát Budapesten, egy vendéglőben fogták el október elején. A rendőrség akkori közlése szerint "a két férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy áprilistól szeptemberig több alkalommal, különböző sértettekkel szemben, súlyos fenyegetés kilátásba helyezésével, vélt vagy valós ügyek miatt pénzt követeltek, illetve tulajdonítottak el".

Tasnádi Péterrel szemben 2004 októberében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) több bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást. Egyebek mellett azzal vádolták, hogy meg akarta öletni volt feleségét és annak élettársát, az utasítására az anyósát leöntötték sósavval, valamint szintén az ő megbízásából több embert késeltek meg és több autót gyújtottak fel.

Tavaly már elítélték

Tasnádi Pétert tavaly májusban az FB első fokon, nem jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte, bűnösnek mondta ki a vállalkozót a többi között visszaesőként elkövetett, két rendbeli emberölés előkészületében, és felbujtóként elkövetett, két rendbeli, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében. A bíróság szerint Tasnádi 2001-től - személyes sérelmei megtorlásaként és anyagi haszonszerzés végett - bűncselekmények megszervezésére, elkövetésére adott utasítást, esetenként már a börtönből illegálisan kijuttatott levelekben, illetve telefonon.

  • Hírek
  • Bankszámla