Vesztegetési kísérlet Röszkén

2011.01.05. 09:46
Vesztegetés miatt tett feljelentést a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség egy szerb férfi ellen, aki pénzt ajánlott a határrendészeknek azért, hogy szemet hunyjanak az általa és családja által elkövetett jogsértések felett, közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán.

Szenti Szabolcs tájékoztatása szerint a 48 éves férfi feleségével és fiával kedd délelőtt jelentkezett kilépésre az általa vezetett személygépkocsival a röszkei autópálya-határátkelőhelyen, ahol úgy adta át az útlevelét a magyar határrendésznek, hogy abba 50 eurót tett.

A rendőr kivette a pénzt az úti okmányból, majd megkezdte a vizsgálatot. Ekkor derült ki, hogy a szerb férfi azért szerette volna megvesztegetni az útlevélkezelőt, mert úti okmányában hamis bélyegzők voltak, felesége tartózkodási engedélye lejárt, fiának pedig nem volt érvényes vízuma.

Amikor a rendőrök közölték a családdal, hogy előállítják őket, a szerb sofőr 300 eurót ajánlott nekik, hogy nézzék el a jogsértéseket.

A határrendészek visszautasították a pénzt, majd feljelentették a sofőrt vesztegetés miatt. Az ügyben eljáró Szegedi Nyomozó Ügyészség a 48 éves szerb férfit őrizetbe vette, a sofőr feleségét és gyerekét pedig a rendőrök kitoloncolták az országból.