vesztegetés
Megkérdezték, tervez-e lemondani.
Vesztegetés és kuruzslás miatt emeltek vádat.
5,5 millió forintot halmoztak több mint egy év alatt.
A szükséges ajánlások is összegyűltek.
Egy órányi képzéssel el lehetett végezni nála az oktatást.
Házkutatást is tartott a rendőrség.
2025. december 22., 11:00
Korlátozása 2036. november 6-án jár le.
Megdézsmálta az orvosságot, majd eladta egy ismerősének.
Összesen 32 gazdasági társaságot és egyéni vállalkozást szolgáltak ki.
A saját tőke az első fél év végére mínusz 1830 milliárd forintra süllyedt.
Egyikük szerint csupán a szabály szerinti eljárási díjat fizették ki.
Három kórházi dolgozót gyanúsítanak vesztegetés elfogadásával, eljárás indult ellenük.
Letartóztatását azonban nem rendelte el a bíróság.
Összesen hat vádlott sorsáról döntött a bíróság.
Becsületből jelesre vizsgáztak.
Korábban a szervezet elnökét életfogytiglanra ítélték emiatt.
Az ügyészség vesztegetéssel gyanúsítja az egykori államfőt.
Tovább folyik a nyomozás.
Most őrizetben várja a további sorsát.
Bankszámlaszámokat és több millió forintnyi ingatlant szereztek meg.
A vádlott egy pszichiátriai osztály osztályvezető főorvosa.
2024. december 21., 15:26
A két politikus a gáztranzit ügyében tárgyalt egymással, eredménytelenül.
2024. december 13., 11:39
A bíróság megállapította, hogy a kínai trénert megvesztegették.
A nyomozók a munkahelyükön érték tetten őket.
Két év után kapta el őket a rendőrség.
2024. november 27., 14:15
B. László pénzt kérhetett vissza a megítélt pályázati pénzekből.
2024. november 21., 06:52
Már most súlyos dollármilliárdokat veszített.
2024. november 11., 09:20
Kilencvenezer forintos díjat számolt fel a betegeinek.
150 ezer forintot fogadott el.
Csaknem 300 millió forint értékben rendeltek el náluk vagyonelkobzást.
Négyszáz eurót próbáld adni a rendőröknek.
Az óbudai alpolgármesternek június végén rendelték el az előzetes letartóztatását.
Tanúmeghallgatással folytatódott a Schadl–Völner-per.
Újabb hangfelvételek kerültek elő.
Alkalmanként 150–200 ezer forintot adtak át.
A sportszergyártó szóvivője megerősítette az ezzel kapcsolatos értesüléseket.
Emellett illegális gyógyszerkereskedelmet is folytatott.
A férfi egy zalai étteremben garázda magatartást tanúsított.
Átszámítva 180 millió forintos éves fizetéssel sikerült lekenyerezni.
Íme a két újabb „áldozat”, az elnöki szóvivő a korrupció elleni harcra hivatkozik.
A vádlott és védője felmentésért fellebbezett.
2024.04.28. 17:25 Módosítva: 2024-04-28 20:39:10
Fényűző életet élt, most akár tizenöt évet is kaphat.
Budai Gyula országgyűlési képviselő újabb részleteket közölt.
Számos terhelő bizonyíték került elő.
Egy jó és egy rossz hír érkezett a republikánus elnökjelöltnek.
A bűncselekmények elkövetéséhez saját cégét használta fel az egyik vádlott.
Nem volt igazolható a vesztegetés, az ítélet jogerős.
A jegyzőnő és az anyakönyvveztető játszott össze.
És úgy tűnik, ez még csak a jéghegy csúcsa.
Egy betegszállítóval közösen nyerészkedtek.
Agócs János elnöki tisztségét vesztegetési pénzért bocsátotta áruba.
A traumatológust 3 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítják.
2023. november 29., 19:53
Egy kínai férfi akart hivatalos szerveket megvesztegetni.
2023. november 17., 10:57
A rendőrség vádemelést kezdeményezett.
A milliárdos indulásával akadályozná meg, hogy Tajvan legyen a következő Ukrajna.
2023.10.30. 15:06 Módosítva: 2023-10-31 13:35:40
A zárakat is lecserélik a Ruszwurmban.
Recept nélkül adtak el többek között potencianövelőket és fájdalomcsillapítókat.
Vizsgálóbizottság alakulhat az ügy miatt.
A nyomozók több mint 230 ezer forintot foglaltak le a helyszínen.
Liu Liange többek között illegálisan nyújtott kölcsönöket és kenőpénzeket fogadott el.