![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
A biztonsági emberek ruhába bugyolálva találtak egy koponyát az 56 éves ciprusi pap csomagjában, majd pedig további csontok kerültek elő textíliába tekerve. A pap azt mondta, hogy egy szent asszony maradványait viszi vissza egy ciprusi kolostorba.
Mint kiderült, az apáca négy éve hunyt el, de nem szent: sem a ciprusi, sem a görög ortodox egyház nem nyilvánította annak.
Szentek földi maradványainak imádása bevett hagyomány a görög ortodox egyházban, a szóban forgó apácát pedig akár szentként is tisztelhették abban a ciprusi kolostorban, ahol egy ideig élt. Mindazonáltal Ciprus érseke arra gyanakszik, hogy sarlatánok pénzszerzési próbálkozása a csontvázcsempészés. Számos templomban ugyanis akadnak kiállított emberi földi maradványok, hogy a hívők megérinthessék, megcsókolhassák őket és adakozzanak a perselybe.
A csontot csempésző szerzetest őrizetbe vették az athéni repülőtéren, de elengedték, miután eljárást indítottak ellene lopás és halottgyalázás miatt. Kolostorában három hónapra felfüggesztették papi teendőinek ellátása alól, mert engedély nélkül távozott.