Ezren demonstrálnak Hajdúhadházon
További Bulvár cikkek
Körülbelül ezer fő gyűlt össze Hajdúhadház vásárterén, ahol a Jobbik tart gyűlést a Szebb jövőért Polgárőr Egyesület részvételével. A rendezvényen több egyéb szélsőjobboldali szervezet is megjelent, többek közt a Nemzeti Őrsereg és a Véderő.
Az öt óra után kezdődő demonstráción arra emlékeztették a megjelent polgárőröket, hogy a rendőrség jogtalanul lép fel velük szemben. Amikor ilyen incidensre újra sor kerül, akkor a polgárőröknek figyelmeztetni kell a rendőröket, hogy feljelentést teszenk ellenük.
Ezután a tömeg elénekelte a Himnuszt, majd szokásos adjon az isten szebb jövőt köszöntéssel folytatódott a rendezvény. Ekkor valaki a tömegből válaszul azt üvöltötte, hogy "nektek is, patkányok". Erre a szónok újból megismételtette a köszöntést, amire a válasz az volt, "nektek is köcsögök".
A rendezvényt megzavaró férfit a polgárőrség megpróbálta elvezetni, de a szónok figyelmeztette őket, hogy ne alkalmazzanak erőszakot, így végül nem csináltak semmit a férfival, főleg, hogy végül egyik szemtanú sem tudta megmondani biztosan, hogy ki is kiabált.
Ezután elhangzott, hogy a Jobbik nyílt levelét, amelyben Hajdúhadház rendőrségének a megerősítését kérik, több tucat rendőr is aláírta, de az aláírásaikat végül - az ő védelmük érdekében - nem csatolták a dokumentumhoz.
Ezután Schneider Tamás, a Jobbik alelnöke szólalt fel, aki elmondta, hogy nem a cigánysággal van bajuk, hanem a bűnöző életmódot folytatókkal. Kifejtette, hogy a jelenlévő tömeg nem rasszista, hanem azok a rasszisták, akik nem hagyják, hogy a magyarság megvédje önmagát.
Schneider Tamás azt mondta, hogy ha kell, Orbán Viktor ellenében is megvédik magukat. Ahogy Gyurcsány Ferenc ellen utcára vonultak, úgy Orbánnal is szembeszállnak, ha megakadályozza őket önmaguk megvédésében. Orbán neve hallatán a tömeg hangos fújolásba kezdett, és többen azt skandálták, hogy mondjon le.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke is Orbán Viktorról beszélt, és azt mondta, hogy a miniszterelnök ne brüsszelből üzengessen, hanem teremtsen rendet Magyarországon. Vona Gábor szerint a "cigánybűnözés" megoldására csak a Jobbiknak vannak reális és végrehajható elképzelései, amelyek közt szerepel a deviáns fiatalok bentlakásos iskolában való nevelése, és az önfenntartó börtön intézményének a bevezetése is.
Vona Gábor szerint Orbán Viktor, a Fidesz és a KDNP is elárulta a hazát, amikor a Parlamentben nemmel szavazott arra a jobbikos indítványra, hogy a magyar föld és a vízkészletek ne kerülhessenek külföldiek kezébe.