Bernadett
5 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Vádemelés az újpesti szadopornó miatt

2011.05.10. 10:52
Vádat emelt az ügyészség az ellen a férfi ellen, aki tavaly, egy "szado-mazo" filmforgatáson két nőt is súlyosan bántalmazott.

Vádat emelt a IV-XV. kerületi ügyészség a tavaly januárban kipattant újpesti pornófilmforgatás ügyében egy ember ellen súlyos testi sértés bűntette miatt, közölte az ügyészség kedden.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: Z. Gábort azzal vádolják, hogy a filmforgatáson mintegy fél órán keresztül két sértettet testszerte bántalmazott, így nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott nekik. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a vádlottra.

Az ügyben a nyomozást januárban zárták le. Korábban személyi szabadság megsértése miatt két gyanúsítottal szemben folytattak nyomozást, de végül csak egy ember ellen javasoltak vádemelést súlyos testi sértés gyanúja miatt.

A rendőrség tavaly januárban sajtótájékoztatón közölte, hogy egy hétgyermekes anya névtelen levele alapján leleplezték Újpesten egy szado-mazo pornófilm illegális forgatását. A nő levele egy telefonszámot is tartalmazott, a rendőrök így jutottak el a sértetthez, aki elmondta: jelentkezett egy hirdetésre, amelyben "szexmentes, de meztelenül végzendő feladat" szerepelt 100-200 ezer forintért.

Az újpesti helyszínen közölték vele, hogy szado-mazo pornóról van szó, de imitálják az ütéseket, neki pedig el kell játszania a fájdalmat. Ágyhoz, padhoz kötözték, majd nádpálcával, korbáccsal és egy lapos tárggyal ütlegelni kezdte őt egy másik nő. A felek megállapodtak abban, hogy amikor valamelyik szereplő jelt ad, leáll a felvétel. Amikor az ütlegelt nő kimondta a megbeszélt mondatot, a másik abbahagyta a bántalmazását, de a producer ekkor odalépett hozzájuk, és mindkettejüket megverte.

A rendőrök a forgatás Szilágyi utcai helyszínén - egy korábban szórakozóhelyként működő helyen -, és a gyanúsítottak lakásán is házkutatást tartottak: számítógépeket foglaltak le, és kábítószert is találtak. A rendőrök több sértettet keresnek még: kérik, akivel hasonló eset történt, jelentkezzen a rendőrségen.