Bombariadó volt egy kecskeméti óvodában

2011.05.23. 12:11

Bombariadó volt hétfőn egy kecskeméti óvodában, az ott talált szerkezetről azonban később kiderült, hogy csak álbomba.

Az Ifjúság úti óvodában reggel találták meg a csőszerű szerkezetet, ezért az óvodásokat egy közeli intézménybe irányították - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A tűzszerészek a szerkezetet az óvoda udvarán vizsgálták meg, és hamarosan kiderült, hogy csak álbomba volt.

Tíz napon belül ez volt a második bombariadó a városban, ami miatt oktatási intézményt kellett ideiglenesen lezárni. Május 13-án egy általános iskolában szünetelt a tanítás hasonló szerkezet miatt. Akkor a Mátyás király általános iskolában kutattak bomba után a rendőrök, akiket az iskola igazgatója hívott ki egy fenyegető levél miatt.

A levél újságból kivágott betűkből állt, konkrét fenyegetést sem személyre, sem intézményre nem tartalmazott. Az igazgató a zavaros írást eljuttatta a rendőrségre. Zaklatás miatt indult eljárás.

A kecskeméti rendőrkapitányság úgy döntött, hogy az iskola teljes területét átkutatják, és végül az udvaron, az egyik fából épített pavilonban gyanús szerkezetet találtak. A házikó kerítésére tűzve szintén újságpapírból kiollózott szöveg volt, "ha nem piszkálod, nem robban" felirattal.

A tűzszerészek később irányított megsemmisítést végeztek, ez járt hanghatással, de robbanás nem történt. Robbanószert sem találtak a szakemberek. Akkor közveszéllyel fenyegetés miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen.