![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Elloptak egy kilométernyi kábelt
Elfogtak két férfit, akik a gyanú szerint összesen egy kilométernyi telefonvezetéket loptak el Kunhegyes külterületén – közölte Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az elkövetők hétfőre virradó éjszaka jártak a Kunhegyes és Kenderes közötti nyílt vasúti pályaszakasz 1108-as és 1103-as vasúti szelvényében. Az érintett területen kétszer 500 méter hosszú, 7 eres alumínium telefonvezetéket vágtak le, a lopással mintegy 250 ezer forint, míg a rongálással csaknem 50 ezer forint kárt okozva.
Az ügyben megindult nyomozás során a rendőrök egy helyi színesfém-felvásárló telepen nem sokkal később megtalálták az eltulajdonított vezetékeket, és elfogtak két, ugyancsak kunhegyesi férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók a bűncselekmény elkövetésével.