Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Egyre nő a barikád a Mammut2 mellett

2011.09.12. 16:31
A Promenád kávézóba bezárkózó két férfi az elmúlt 21 napon úgy jutott élelemhez és vízhez, hogy barátaik, sőt néha járókelők is bedobálták. Ez vasárnap hajnal óta lehetetlen, mert kiszélesítették és magasítottak is a kordonon. vasárnap este az egyik férfi rosszul lett, kiszáradt, azóta a biztonsági őrökkel lehet nekik vizet és ételt küldeni.

A Mammut II. oldalába épült Promenád kávézóban két ember 21 napja van bezárva áram- és vízellátás nélkül. Távozni ugyan lenne lehetőségük, de ők nem hajlandók erre, mert védik értékeiket. A Mammut üzemeltetői a kávézót körbekordonozták, biztonsági őrök őrzik éjjel nappal, és tegnap estig nem engedték, hogy a bent tartózkodóknak ételt és italt vigyenek be, eddig barátaik dobálták be, amire szükségük volt. A konfliktus a bérleti szerződés meghosszabbítása körül robbant ki.

A Promenád kávézót elkerítő kordonokat vasárnap hajnalban még jobban kiterjesztették. A kávézó köré több méter magas kerítést építettek, és a kordon az egész parkolót elfoglalja, keskeny út vezet csak át a Millenárishoz. Ezzel az intézkedéssel teljesen ellehetetlenítve a víz és élelmiszer bejuttatását a kávézó foglyainak.

Már járókelők is jöttek, hoztak vizet és bedobták – mesélték a promenádosok barátai az Indexnek. Az új kordonrendszer mellett ez lehetetlen. Vígh Gábor, a Mammut Zrt. vezérigazgatója azzal indokolta az új, egész parkolón elterülő barikádot, hogy így „kulturáltabb” és „konszolidáltabb” lett a helyszín.

Az új kordont a bezárkózókat képviselő Menyhért Mészáros László veszélyesnek nevezte, mert éppen az általa tartott sajtótájékoztató előtt kidöntötte a szél. A kordon mellett éppen akkor senki nem állt, így sérülés nem történt, a kordont visszaállították a biztonsági őrök. Király Lajos, az egyik 21 napja kordonok mögött élő férfi, azt mondta, számítottak rá, hogy még jobban megnehezítik a dolgukat, így elraktároztak valamennyi vizet és élelmet, és továbbra is kitartanak.

Ennek ellenére éjszaka ki kellett hívni a mentőket az egyik férfihez, mert rosszul lett - mondta Menyhért Mészáros László. Az orvosok ellátták és megállapították, hogy kiszáradt. Az új - a promenádosok által „gyalázat állványzatának” keresztelt – kordon mögötti „fólia sátor alatt éjjel is 40 fok van, és a duplán felrakott borítás nem engedi be a levegőt” – áll a közvetlen hozzátartozók által írt sajtóközleményben.

Nincs szó kiéheztetésről, – mondta Vígh Gábor, vezérigazgató a Mammutban tartott sajtótájékoztatón - a biztonsági őröknek szóltunk, hogy figyeljék, lássák el őket, bentről akár rendelhetnek is ételt, az őrök beviszik nekik. Ez valóban így van, tegnap este 9 óta, mióta a mentők itt voltak - reagált a kijelentésre Király Lajos, a kávézó foglya.

Vígh Gábor azt is cáfolta, hogy szándékosan azért kapcsolták volna ki a vizet és az áramot, hogy ellehetetlenítsék a kávézóban maradók életét. A közműszolgáltatást a szerződésben lefektettek alapján kapcsolták le, és lakatolták le a kávézót. Király Lajos szerint eleinte még minden működött, később kapcsolták ki a szolgáltatásokat.

A Mammut az óvadékot és a szeptemberi bérleti díjat visszautalta, a szerződést továbbra is semmisnek tekinti, és a helyiséget már kiadták másnak, az új bérlő várja, hogy rendeződjön a konfliktus.

A bérleti díjjal kapcsolatos vitára Vígh Gábor azt mondta, hogy nagyjából havi 1000 euróról van szó, ez nekik nem tétel, de nem lenne igazságos, ha a Promenád jóval olcsóbban működhetne, mint a többi bolt. A Mammut a többi bérlőt és az „üzleti tisztességet” védi ezzel a lépéssel.