Ambrus úr, a 4-es metrót ne keresse

2012.01.31. 06:59
147 hónap után szabadul a Viszkis. Még a börtönben azt nyilatkozta, hogy el tudná képzelni magát újságíróként, úgyhogy segítünk neki felvenni a fonalat. Mik voltak a hírek, mit olvashatott aznap, amikor 1999. október 27-én újra elkapták a szökésben lévő Ambrus Attilát?

A BKV, illetve a tömegközlekedés finanszírozásában nem közeledtek az álláspontok - nyilatkozta 1999. október 26-án Demszky Gábor főpolgármester, miután Orbán Viktor miniszterelnök meghívására részt vett a kormányülésen. A nem romlandó témába nem lesz nehéz visszarázódnia a Viszkisnek, ráadásul kifejezetten jól is jár, ha a kabátzsebében maradt még az akkori 90 forintos jegyből, mert ugyanúgy használható, mint a mostani 320 forintos.

D NOE20000702003
Fotó: Bruzák Noémi

Demszkyvel ellentétben Stumpf István kancelláriaminiszter (ma már alkotmánybíró) komoly előrelépésekről számolt be a kabinet és a főváros vezetése közötti vitás ügyekben, szerinte a kabinet a kétórás megbeszélésen egyértelművé tette, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonít Budapest támogatásának.

Fővárosi probléma volt, hogy Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) zeneigazgatója bejelentette: a zenekar tagjai ülősztrájkot tartanak a Főpolgármesteri Hivatal és az Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma épülete előtt, mert nem kapták meg a szeptemberi bérüket. A minisztérium azzal hárított, a BFZ fenntartója a fővárosi önkormányzat. Ez egyébként egészen mostanáig így volt, csakhogy a BKV a Fesztiválzenekart is veszélyezteti, a főváros nem akar pénzt adni a BFZ-nek, lehet ebből még ülősztrájk.

A kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára (akit három évvel később folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyon hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek) bejelentette, hogy hamarosan megszületik a végső megállapodás a kormány és a főváros között az Erzsébet téri gödör rendezéséről.

Várhegyi elmondta: az Erzsébet téren közpark lesz, a föld felszíne alatti második szinten mélygarázs, az elsőn pedig idegenforgalmi, kereskedelmi és konferencia célokra hasznosítható létesítmény épül. „A legkésőbb két év múlva elkészülő ingatlant a főváros értékesítené és a vételárból fizetné ki a kamatokkal együtt az eddigi közművesítést, illetve a beruházás költségeit” – mondta az államtitkár.

C  ZA19981102027
Fotó: Balaton József

A privatizáció nem jött össze, a Gödör sorsa is másként alakult, egészen friss fejleményeket itt olvashat a Viszkis. Várhegyi 1999-ben azt is elmondta, hogy a Nemzeti Színház ügyéről – amelyet a helyszín kijelölése után nem kulturális, hanem beruházási kérdésnek tekintenek – hamarosan tárgyalni fog a kabinet, a kormánybiztos előterjesztése alapján. Az új Nemzeti Színház a Duna-parton tekinthető meg.

Borókai Gábor kormányszóvivő (ma Heti Válasz-főszerkesztő) 12 éve arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a 4-es metró ügyében nem közeledtek az álláspontok a kabinet és a főváros között. Azt is elmondta, hogy a kormány döntése értelmében 2002. március 15-ig begyógyítják a háborús sérüléseket a budai várnegyedben, helyreállítják a Sándor palotát és a Karmelita Rendházat, emellett újjáépül az egykori Honvédelmi Minisztérium és honvédségi parancsnokság épülete. A Várbazárt vállalkozói tőke bevonásával újítják fel, azóta is.

A várbazár 5 és 11 évvel később

Borókai azt is bejelentette, hogy a Büntetőtörvénykönyv módosításával a nagy nyilvánosság fogalomkörébe beépítenék az internetet.

A 99-es kormányszóvivőin kiderült, hogy vitában állunk az Európai Unióval, ezért a kormány módosította a külföldiek ingatlanszerzéséről szóló rendeletét. A szóvivői tájékoztatón kiosztott ismertetés szerint a közelmúltban az Európai Unió aggályait fejezte ki az 1996-os kormányrendelet egyes rendelkezéseivel szemben. Álláspontja szerint a magyarországi szabályozás nem felel meg teljes mértékben az Európai Megállapodás - Magyarország és az EU közötti társulási megállapodásban foglaltaknak.

A Viszkis már szabadon utazhat már Európa nagy részében, mert időközben nemcsak az EU-hoz, hanem a Schengeni övezethez is csatlakoztunk. 1999-ben viszont még az is bizonytalan volt, hogy mikor leszünk tagok.

C  AZ19990222025
Fotó: T. Asztalos Zoltán

Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője Németh Zsolttal, a Külügyminisztérium politikai államtitkárával (most a Külügyminisztérium politikai államtitkára) együtt Szolnok adtak tájékoztatást a legfrisebb fejleményekről. Mint mondták, „az európai integrációs felkészülést a Fidesz olyan nemzeti programnak tekinti, amely az ország rendszerváltozással összekapcsolható céljaival is megegyezik”. Szájer szerint ez a program magában foglalja a polgárosodás megerősítését, a magyar gazdaság érdekeinek képviseletét, az ország szempontjainak megjelenítését az Európai Unióban. Hangsúlyozta: Magyarország számára az EU-tagság történelmi értelemben egy egészen kivételesnek tekinthető lehetőség, hiszen e szervezet képes arra, hogy hátrább lévő tagjait segítse a felzárkózásban.

Németh Zsolt külügyi államtitkár arról beszélt, hogy az EU által kiadott jelentés Magyarországot a legfelkészültebb jelöltnek minősítette. A teendők között szerepelt például a romakérdés megoldása, a környezetvédelem javítása és a korrupció elleni harc.

Németh Miklós jön vagy sem?

Szájer József az ekkori még középtávolinak tűnő tagfelvétel időpontjára is kitért, odabökve a politikai visszatéréssel kacérkodó, ekkor Londonban EBRD-alelnökösködő Németh Miklósnak. A volt kormányfő azt nyilatkozta, hogy a 2002-es csatlakozás Magyarország számára túl korai, ezért katasztrofális jelentőségű lenne, Szájer szerint ez pesszimista hozzáállás. A későbbi csatlakozásban Némethnek lett igaza, aki 1999 október 27-én találkozott fővárosi szocialistákkal a Pallas Páholyban. A megbeszélés előtt Németh Miklós újságíróknak nyilatkozva megerősítette, hogy tavasszal közli döntését hazatéréséről. Azt is mondta, hogy „közmegegyezést felvállaló” politikai stílusra van szükség. Németh végül egy rövidke epizód sem lett a rendszerváltás utáni magyar történelemben, az általa kívánatosnak tartott politikai stílussal pedig egy hasonló vágású reformkommunista, Medgyessy Péter próbálkozott a következő választáson, rövid távon sikerrel.

Hol van Hagyó?

Budapesti lakosként talán az is érdekelte a Viszkist, hogy az MSZP fővárosi frakciója bejelentette: „az előnyként értelmezhető ajándékozásokkal kapcsolatos etikai kódexet csak az általuk benyújtandó módosító indítványokkal együtt szavazzák meg”. Demszky Gábor akkori főpolgármester javaslatot készített, amelyben egyebek mellett elvárta volna a képviselőktől, hogy visszautasítsák a különböző ajándékokat, a hazai és a külföldi utazásokat. Hagyó Miklós ugyan 1999-ben már egy éve az MSZP tagja volt, de erről a Viszkis mit sem tudhatott, hiszen Hagyó csak három évvel később lett országgyűlési, és hét évvel később fővárosi képviselő. És 11 évvel később került fogdába.

Nyilatkozott aznap a Magyar Rádiónak Orbán Viktor is. Kanadába készült éppen, ahol számos magyarországi roma kért menedékjogot. Orbán azt közölte: útja során is el fogja mondani, hogy
a kormánynak határozott jövőképe van a cigányság problémáinak megoldására.

CROZS19990731195
Fotó: Rózsahegyi Tibor

Sport iránt érdeklődő emberként a Viszkis figyelmét felkelthette, hogy Schmitt Pál bejelentette: a nemzetközi olimpiai bizottság elnöke akar lenni. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság protokollfőnöke Kölnben erősítette meg, hogy 2001-ben, Juan Antonio Samaranch mandátumának lejártakor szándékában áll harcba szállni a NOB-elnöki tisztért. Ez nem jött össze, de 2010-ben azért elfoglalt egy elnöki széket, amit 1999-ben még Göncz Árpád töltött be.

Ha már sport: német állampolgárságért folyamodott Gerald Asamoah, a Bundesligában szereplő Schalke 04 ghánai labdarúgója. Arról már lemaradt Ambrus, hogy Asamoah kérelme sikeres volt, sőt, ő lett az első olyan német válogatott, akinek mindkét szülője színesbőrű, német szélsőjobbos szervezetek hőbörögtek is emiatt. Jobb, ha felkészül a Viszkis arra is, hogy nemcsak német neonácik hőbörögtek az elmúlt 12 évben: ha bekapcsolja a tévét, Bill Clintont ne keresse már, de követheti Barack Obama újraválasztási kampányát. A köztes elnök, George W. Bush pályafutását utólag kell átfutnia, nagyobb kitérőt téve 2001. szeptember 11-ére és Oszama bin Ladenre, akiről lekapcsolása előtt még nem is hallhatott a Viszkis.

Gerald Asamoah, német válogatott
Gerald Asamoah, német válogatott
Fotó: Roland Holschneider

Aztán arról is hallhatott még a menekülő Viszkis, hogy Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök kitüntette Kadhafi líbiai vezetőt. Líbia volt ugyanis az egyetlen arab ország, amely elítélte a NATO Jugoszlávia elleni légitámadásait a koszovói válság alatt, fontos olajszállítója is maradt Belgrádnak. A 11 hétig tartó légicsapások alatt Moamer el-Kadhafi végig szoros kapcsolatot tartott fent Szlobodan Milosevics elnökkel - írta a Reuters. Milosevics a cellájában halt meg, Kadhafit az utcán lőtték agyon.

Aztán, 1999. október 26-án közleményt adott ki az Országos Dohányfüstmentes Egyesület, amiben társadalmi összefogásra szólítanak fel az öt nappal később életbe lépő "Nemdohányzók védelmében" törvény betartatására. És alig 12 évvel később már a kocsmákban sem lehet rágyújtani.

A Népszabadság arról írt, hogy nem várt viharokat kavart a szerdán zárult kaszinópályázat. Az
eredményhirdetés másnapján lemondott a Pénzügyminisztérium illetékes főosztályvezetője, illetve helyettese. A Harmati László és Dobrev Klára távozásáról szóló értesülést megerősítették a PM sajtófőosztályán, de további részleteket nem kívántak mondani.

A kormámyzati terveknek megfelelően a PM a jövő évtől drasztikusan szűkíti a kaszinópiacot: a korábbi 9 helyett csak 2 terem üzemeltetésére írtak ki pályázatot az ősszel. A tendert a magyar állami Szerencsejáték Rt., valamint az Andrew Vajna amerikai filmmágnás érdekeltségébe tartozó Las Vegas Casino SA nyerte. A Népszabadság úgy tudja, a Szerencsejáték Rt. - amely a jelenlegi Vigadó Kaszinó helyén, a Belvárosban üzemeltet majd termet - 500 millió forintot, a Las Vegas pedig 700 milliót ajánlott egyéves koncessziós díjként. A jelek szerint nem a pénz volt az ajánlatok minősítésének elsődleges szempontja, hiszen a hiltonbeli termet üzemeltető francia CEC a
végül nyertesnek bizonyult pályázóknál lényegesen többet, 1,2 milliárd forintot kínált. A PM-ben erről nem nyilatkoztak, szűkszavú közleményük azt tudatta: a tíz évre szóló új koncessziós jog éves díját a tárca minimálisan 500 millió forintban állapította meg, a nyertes ezt ajánlotta meg

És akkor néhány rövidhír:

Súlyos belső sérüléseket szenvedett az a 40 éves férfi, aki leesett egy állványzatról a fővárosi West End City építkezésén szerdán délután.

Mintegy 6.200 fiatal szerel le, miután teljesítette kilenc hónapos sorkatonai szolgálatát

C  AS19991028033
Fotó: Kovács Tamás

Torgyán Józsefné Cseh Mária, az FKGP frakciójának tagja, a pártelnök felesége, valamint Kovács László, az MSZP elnöke nyerte az idén az Uborka-díjat, a televíziós bábkabaré kitüntetését.

Valutaárfolyamok: svájci frank 160.64, USA dollár 241.72, euró 256.95, cseh korona 7.02, német márka 131.38, szlovák korona 5.88. A Viszkis a márkát még beválthatja Németorszában, ha viszont szlovák koronában őrzi a rablásokból félretett pénzét, akkor azt legfeljebb egy szlovákiai bankban válthatja át euróra.