Megfenyegették őket
A vizsgálatok megállapították, hogy 1993 óta több mint ötven, a Colorado Springs-i akadémián bejelentett szexuális zaklatással kapcsolatban egyáltalán nem indult semmiféle vizsgálat a katonai bíróságokon. Sőt, a bejelentők közül többen azt állítják, hogy feletteseik az akadémiáról való kizárással fenyegették meg őket, ha panaszaikat továbbítják. Az országos botrányt követő kongresszusi meghallgatásokat több sértett is azt állította, hogy nem merték kadéttársaikat feljelenteni, mert fenyegetéstől, vagy megfeddéstől tartottak.
Biztonsági intézkedések
A női kadétok érdeke védelmében az akadémián több változtatást is bevezetnek. Egy orvosi csapatot képeznek ki, akik segítségére lehetnek a zaklatást elszenvedő nőknek. Ezentúl nem lehet hátrányosan megkülönböztetni a bejelentőket. Emellett kirúgják az alkoholfogyasztáson ért fiatalkorú kadétokat, vagy akik szeszesitallal kínálják őket. Ugyanakkor az akadémia azt is fontolgatja, hogy eltávolítja a "Hozzatok nekem férfit" feliratot az iskola udvaráról, jelentette a BBC.