Elfogták a robbantással fenyegetőző pécsi zsarolót

2005.04.26. 12:46
Őrizetbe vett a rendőrség hétfőn egy pécsi férfit, akit a városban az elmúlt időszakban nagy port kavart zsarolási ügyekkel és közveszéllyel való fenyegetéssel gyanúsítanak. A 43 éves rokkantnyugdíjas hét hónap alatt huszonhárom esetben próbált megzsarolni magánszemélyeket és közintézményeket, hét esetben közveszéllyel is fenyegetőzött.

A gyanúsított leveleket írt idős embereknek, melyekben leszögezte: megöli hozzátartozóikat, ha nem fizetnek neki - mondta Sárközi Ferenc Baranya rendőrfőkapitánya. Hasonló zsaroló küldeményeket juttatott el egészségügyi intézménybe, vasútállomásra, vásárcsarnokba, a városi és a megyei lap szerkesztőségeibe, postahivatalba, mindannyiszor vérfürdőt, robbantást helyezett kilátásba.

Az elkövető a kiszemeltektől esetenként 20 ezer és 100 ezer forint közötti összeget kért, és azért, hogy fenyegetésének nagyobb súlya legyen, egyszer még az al-Kaida terrorszervezetre is hivatkozott. Sárközi Ferenc hozzátette, hogy senki sem fizetett, de sokan megrémültek a fenyegetésektől és elköltöztek eredeti lakhelyükről.

A főkapitány szavai szerint a rendőröket egy telefonszám vezette nyomra, amelyre a zsaroló két levelében is hivatkozott. Azt próbálta bizonyítani, nála van több gyermek, akiket eltűntként tartanak nyilván. A nyomozók hónapokon át tartó adatgyűjtés, továbbá a híváslisták lekérését követően szűkítették a lehetséges elkövetői kört.

A 43 éves rokkantnyugdíjast először tanúként hallgatták ki, majd az írásszakértői vizsgálat eredményét, az ujjlenyomatok és szagminták elemzését követően őrizetbe vették. A férfi tagadja bűnösségét, vallomást nem kívánt tenni, elmeorvosi vizsgálata folyamatban van. Tettéért a bíróság 5-10 év szabadságvesztéssel is sújthatja.