Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Hulladékbálák árasztják el az alföldi tanyavilágot

2006.12.13. 15:11
Újabb szemétbálákat talált a rendőrség egy Kecskemét melletti tanyán, tartalmuk alapján feltételezhető, hogy hasonló háztartási hulladékról van szó, mint amilyet az elmúlt napokban Kiskunmajsán és Jászszentlászlón találtak. A rendőrség a nyomozás miatt nem sokat árul el, az Index úgy tudja, a bálákat a Szinkron 99 Kft.-nek címezték.

Kiskunmajsa és Jászszentlászló után Kecskemét külterületén is hulladékbálákat talált a Bács-Kiskun megyei rendőrség. Az esetet egy névtelen telefonáló jelentette be, aki az előző napok híreinek illusztrációja láttán felismerte, hogy hasonló bálákat látott egy Kecskemét melletti tanyán, mondta el az Indexnek Mihályné Bornemisza Eleonóra rendőr százados, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Hozzátette, egyelőre nem tudják, pontosan hány darab bálát hordtak a tanyára, annyi bizonyos, hogy térfogatuk meghaladja a 100 köbmétert. Arra a kérdésre, hogy van-e összefüggés a korábban talált, Németországból Magyarországra szállított hulladék között, elmondta, a bálák tartalma alapján feltételezhető a kapcsolat.

A kecskeméti szemetet is vizsgálják

Mihályné elmondta azt is, hogy a bálák elsősorban háztartási hulladékot tartalmaztak, és nem károsak a környezetre, a Kecskeméten talált szemetet még szakértők vizsgálják, de ránézésre szintén háztartási hulladéknak tűnik.


Illegálisan elhelyezett, Németországból származó hulladék a volt szovjet laktanya egyik épületében, Kiskunmajsán.

A Népszabadság és az MTI is felvetette, hogy a szálak az egykori olajügyek érintettjeihez is elvezethetnek. A Népszabadság szerdai számában azt pendíti meg, hogy az illegális szemétlerakók szervezése egy olyan személyhez köthető, akinek a neve Nógrádi Zsoltnak az olajszőkítést leleplező parlamenti vizsgálóbizottság előtt tett vallomásában is szerepelt.

Az MTI munkatársa egy olyan, a neve elhallgatását kérő emberrel beszélt, aki elmondta, nem tartja kizártnak, hogy egykor olajszőkítéssel foglakozó vállalkozó, vagy vállalkozók állnak az üzlet hátterében, akik a megye tanyavilágát kitűnően ismerik, ezért még számos helyen található hulladék.

Lecsapott telefon

Az Index úgy tudja, hogy a Németországból érkezett szállítmány fuvarlevelén a címzett a kunbajai székhelyű Szinkron 99 Kft. volt, melynek egyik ügyvezetője Halász Istvánné. A rendőrség a nyomozás érdekében erről nem akart nekünk nyilatkozni. Megpróbáltuk felhívni a cég kunbajai székhelyét, ahol ugyan kétszer is felvették a telefont, de kérdéseink hallatán azonnal lecsapták a kagylót.

Megpróbáltuk telefonon elérni Kunbaja polgármesterét, Halász Istvánt is, aki a kilencvenes évek elején belekeveredett az olajügyekbe, és akit a bíróság letöltendő börtönbüntetésre is ítélte csalás és adócsalás miatt, de többszöri megkeresésünre sem reagált.

Szemét az üzlet

Dósai Imre, Kiskunmajsa alpolgármestere szerint a környékre szállított hulladék összefüggésben lehet azzal a beruházással, amely szerint a jövő évben az Európai Unió támogatásával megindul a kiskunmajsai szeméttelep rekultivációja, mely nagy mennyiségű hulladék befogadására lesz alkalmas.


Az MTI információi szerint egy kilogramm hulladék tárolásáért 2 forintot kapott a raktár bérlője. A nagy üzletet azonban a nagymennyiségű hulladék, váltott helyszínekre történő szállításának a megszervezése jelenti, melynek egyelőre nincs még gyanúsítottja. A rendőrség egyelőre csak egyetlen hulladékszállító kamiont tudott feltartóztatni és Németországba visszairányítani Kiskunmajsáról.

Eddig egy gyanúsított van

A rendőrség eddig egy embert hallgatott ki gyanúsítottként, a középkorú férfi helyi (kiskunmajsai) lakos ellen a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indult eljárás. Ő bérli azt a kiskunmajsai hangárt, ahol a rendőrség 144 szemétbálát talált, melyek egyenként 2 köbméteresek, súlyuk pedig 900 kilogramm. A férfi jászszentlászlói bérelt tanyáján további 40 bála hulladékot találtak.