A thaiföldi közegészségügyi minisztérium 2004. január 23-án bejelentette, hogy két személynél H5N1 típusú madárinfluenza fertőzést diagnosztizáltak. A Külügyminisztérium ezzel kapcsolatban az illetékes thaiföldi hatóságok és a WHO tanácsaira támaszkodva azt javasolja a Thaiföldre utazóknak, hogy kerüljék a szárnyasokkal való közvetlen érintkezést,illetve kizárólag megfelelően átfőzött és átsütött baromfihúst, tojást fogyasszanak. A minisztériumi állásfoglalás kiemeli: a közegészségügyi hatóságok jelenlegi tudomása szerint a madárinfluenza nem terjed emberről emberre.
Nem csökkent az utazási kedv
|
Tekintse meg képeinket! |
"Február végéig minden hely foglalt a thaiföldi utakra" - tájékoztatott az Ibusz turisztikai igazgatója a távolkeleti országgal kapcsolatban. Komora Zoltán az Index érdeklődésére elmondta, hogy leendő utasaik közül senki nem mondta eddig vissza a lekötött utazást, és az utazási iroda szerint nem érzékelhető olyan probléma Thaiföldön, ami miatt erre szükség lenne. Amíg a Külügyminisztérium hivatalos állásfoglalásban nem óv a thaiföldi tartózkodástól, addig az Ibusz sem tervez rendkívüli lépéseket. A turisztikai igazgató hozzátette, hogy utasaik többnyire a szállodákban étkeznek, ahol a helyi hatóságok ellenőrzik a konyhát, de a kint élő magyar idegenvezető is segít a veszélytelen étrend kiválasztásában.
A Malév Air Toursnál sem mondtak vissza thaiföldi utakat, de ebben szerepet játszhatott az is, hogy az iroda értesítette az utazni vágyókat a minisztérium állásfoglalásáról. A Malév Air Tours nem csökkenti a szervezett utak számát, álláspontjuk szerint semmiképp nem tekinthető veszélyes zónának Thaiföld.
A Vista Utazási Irodák Indexnek nyilatkozó munkatársa szerint csak "itthon fújják fel" a thaiföldi helyzetet. Befizetett utat náluk sem mondtak le eddig, a cég pedig folyamatosan figyeli a hivatalos közleményeket, és csak akkor lépnek, ha komolyra fordul a járványhelyzet. Az iroda munkatársai egyébként azt javasolják a Thaiföldre utrazóknak, hogy ha biztosra akarnak menni, ne fogyasszanak baromfihúst. Ezt egyébként igen könnyű betartani a thai konyha változatossága miatt - tette hozzá az Indexnek nyilatkozó Thaiföld-specialista.
Volt aki megijedt
Az általunk megkérdezett utazási irodák közül egyedül a Chemol Travelnél állt el egy család a thaiföldi utazástól. Az iroda munkatársa azonban hozzátette: rögtön akadt más jelentkező a hirtelen megüresedett helyre. Az iroda munkatársa beszámolt olyan, nemrégiben hazatért magyar turistákról is, akik itthon értesültek először a madárinfluenzáról.
Nemcsak Thaiföldön pusztít a járvány
|
Klikk a képre! |
Határozott intézkedéseket helyezett kilátásba csütörtökön a kínai kormány a madárinfluenza járványának megfékezésére - adta hírül az MTI. Még több fertőzött vagy gyaníthatólag fertőzött csirkét vágnak le és égetnek el, betiltják a baromfikivitelt a járványtól sújtott tartományokból, és fertőtlenítik azokat a járműveket, amelyek a fertőzés gócából érkeznek. A kínai hatóságok egyúttal visszautasították azokat a vádakat, melyek szerint Kínából indult volna ki az immár tíz ázsiai országot sújtó járvány. Az AFP hírügynökség szerint a vádak hátterében az áll, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarázatot kért Kínától két hong-kongi turista halálának okáról, akik dél-kínai útjukról visszatérve hunytak el.
Noha a hivatalos adat szerint már 3,9 millió csirkét öltek le és égettek el Vietnamban, a hazai sajtó bírálja a hatóságokat a járvány elleni küzdelemben tanúsított hanyagságokért. A Than Nien című folyóirat például a Mekong folyó deltájában fekvő, déli Dong Nai tartomány vezetőit ostorozza, amiért nem követik a központi kormány irányelveit, a helyi piacokon továbbra is árusítják az élő baromfit. Egy helyi vezető azt nyilatkozta: "Igenis javasoljuk a lakosságnak a baromfi vásárlását, ha az élőállat láthatóan egészséges" - mondta. Vietnamban eddig tíz emberre terjedt át a kór. A tíz megfertőződött emberből nyolc meghalt.
Bangkokban két körzetet is karantén alá helyeztek szerdán, miután madárinfluenzás kacsákat és harci kakasokat találtak a szakemberek. Thaiföld fővárosában korábban négy kerületet nyilvánítottak magas kockázatú területnek, jelenleg továbbra is szigorúan ellenőrzik a csirkefarmokat illetve vágóhidakat, és levágnak minden állatorvosi tanúsítvánnyal nem rendelkező baromfit.
A Thaiföldi Királyság budapesti nagykövetségének közleménye
| | A követség közleményt adott ki január 27-én a madárinfluenza-járványról, amiben közlik, hogy Thaiföldön három megbetegedett személy közül egy 6 éves gyermek, aki a jelentések szerint 'H5N1' vírust kapott el, január 25-én elhunyt. Még tíz 'H5N1' vírus gyanús személy van az országban. A közlemény szerint a thaiföldi egészségügyi szervek szorosan nyomon követik a helyzetet.
A követség kiemelte: a madárinfluenza emberről emberre vagy madárról emberre (kivéve a csirkét) való terjedésére nincs bizonyíték. Hangsúlyozzák azt is, nincs bizonyíték arra, hogy a vírus jól átfőtt csirkén vagy tojáson keresztül terjedne. Amit jelenleg tudni lehet, az az, hogy a 'H5N1' vírus a fertőzött csirke váladékán, testnedvein és ürülékén keresztül terjedhet.
|
|
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!