Fizetett a Vatikán
Az 1980-as években a Banco Ambrosiano volt a legnagyobb magánkézben lévő olasz bankház. Calvi távozása idején több milliárd líra hiányzott a számlákról. Feltételezések szerint a bankház igen közel állt a Vatikánhoz, az egyház ugyanakkor cáfolta, hogy köze lenne a csődhöz. Erkölcsi felelősségét azonban elismerte, és végül 241 millió dollár kártérítést fizetett a betéteseknek.
Gyilkosság
Az elsődleges vizsgálatok szerint Calvi öngyilkos lett, ezért az ügyet lezárták. Alig egy év múlva a Németországban elvégzett vizsgálatok már arra a következtetésre jutottak, hogy a bankárt megölték. Közel másfél évtizedig nem történt említésre méltó fejlemény az ügyben, ám 1997-ben két embert gyanúsítottak meg Olaszországban a Calvi-gyilkossággal kapcsolatban. A 2002-ben elvégzett törvényszéki vizsgálatok ugyancsak emberölést állapítottak meg.
Pénzmosás
Az idén várhatóan négy embert állítanak bíróság elé Rómában a Calvi-üggyel kapcsolatban. Az egyikük, Pippo Calo, a maffia egyik embere éppen egy másik ügy miatt kiszabott börtönbüntetését tölti. Flavio Carboni, Ernesto Diotallevi és Carboni barátnője ugyancsak a gyanúsítottak között vannak. Carboni ügvédje szerint csak a bőrüket féltő bűnbánó maffiózók próbálják bemártani ügyfelét. A hatóságok feltételezése szerint Calvi vagy a szicíliai maffia, vagy a Camorra emberei ölték meg, mert a pénz tisztára mosása helyett csak eltette azt.
Nyomoznak Londonban
Trevor Smith főfelügyelő a londoni rendőrségtől elismerte, hogy újra megnyitották az aktákat, Dr. Luca Tescaroli római ügyész kérésére újra nyomozást folytatnak a Calvi-gyilkossággal kapcsolatban. Calvi fia jelezte, hogy hamarosan Londonba repül, jelentette a BBC.