Hány embernek volt hasmenése Esztergomban?
Nincs oka kételkedni
Popincsák Géza, a Komárom-Esztergom Megyei ÁNTSZ helyettes tisztiorvosa, a vízvizsgálatok megbízott irányítója elmondta, "semmi okom kételkedni kollégáim összesítésében, az orvosoknak ugyanis minden megjelent beteget regisztrálniuk kell. "A havária pénteken történt. A vegyi anyagok okozta megbetegedések azonnal és nem napokkal később jelentkeznek" - fogalmazott.
A polgármester azon megjegyzésére, mely szerint még mindig szennyezett víz folyik a Kenyérmezei-patakból a Kis-Dunába, a szennyezést okozó dorogi Onyx Magyarország Kft. azt közölte, "a káresemény időpontját követően az égetőműből semmiféle kibocsátás nem történt". Ennek ellenére a csapadékvizet elvezető csatorna patakba történő betorkollásánál, több kilométerre az üzemtől mégis szennyezett víz folyik ki a csatornából a patakba. "Ennek forrása azonban nem az égetőmű, s ezért kértük a hatóság vizsgálatát" - közölte a cég.
Független labor vizsgálódik, addig marad a korlátozás
Még július 30-án jelentős mennyiségű szennyező anyag került a francia tulajdonú Onyx Kft. veszélyes égetőművéből a Kenyérmezei-patakba és onnét a táti Kis-Dunába, alig két kilométerre a víznyerő helyektől. A teljes vízkorlátozást a múlt hét csütörtökön rendelték el Esztergomban és Tokodaltáron. Ezt kedden a védelmi bizottság - mivel az ÁNTSZ hétfőn azt nyilatkozta, hogy a vegyi anyagok jóval a káros határértékek alatt vannak a vízben - úgy módosította, hogy a tilalom már csak a 14 éven aluli gyerekekre és a terhes nőkre vonatkozik.
Várhatóan e hét végéig készülnek el egy független laboratóriumban azok a vizsgálatok, amelyek eredményeinek tanulmányozása után ül össze újból a védelmi bizottság, és határozza meg a további teendőket. Addig továbbra is palackos és zacskós, valamint lajtos kocsival szállított jó minőségű ivóvízzel látják el a lakosságot és a vendéglátóipari egységeket Esztergomban.