Ötszáz kilométer hosszon áradnak a hazai folyók
További Bulvár cikkek
Országosan összesen csaknem ötszáz kilométer hosszúságú folyószakaszon zajlik árvízi védekezés, a gátakon kétezer ember dolgozik - tájékoztatta a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság PR vezetője vasárnap az MTI-t. Galambos Tamás közölte: a korábbi hírekkel ellentétben eddig senkit nem kellett kitelepíteni otthonából, az ár eddig csak a hullámterekben fekvő üdülőövezetek házait fenyegette, illetve érte el, hivatalos kiköltöztetésről akkor lehet beszélni, ha a családoknak az otthonaikat kell elhagyniuk.
Az intézmény közleménye szerint a védekezés költsége elérte a 100 millió forintos nagyságrendet. Az árvízvédelmi felkészülési terv és a megbízható előrejelzések alapján a vízügyi munkatársak a megfelelő időben megkezdték a védekezést és az önkéntesekkel együtt jelenleg is folyamatosan dolgoznak az összes érintett folyószakaszon.
A Hernád-völgyi árvízi védekezésben mintegy 1600-an vettek részt az elmúlt 24 órában az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig), a Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a települések polgármesterei, illetve a polgárvédelmi szervezetek koordinálásával, mondta az Ékövizig szóvivője vasárnap. Csont Csaba közölte: a védekezés során eddig 100 ezer homokzsákot, 5 ezer köbméternyi homokot és 15 ezer négyzetméternyi fóliát használtak fel.
Továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Hernád mentén a hernádnémeti-hernádszurdoki és a hidasnémeti-bőcsi árvízvédelmi szakaszok teljes hosszán, 63 kilométer hosszúságban. Vasárnap reggel 8 órakor a Hidasnémeti vízmércén 297 centiméter volt a vízállás, amely a szombati tetőzés óta 118 centit apadt.
A tetőző árhullám jelenleg a folyó középső, nyílt ártéri szakaszán tart, Hernádkércs térségében. A lefolyási viszonyok megváltozása, a hullámtér dús növényzete miatt azonban az árhullám tetőzése Ócsanálos és Gesztely települések térségében a vártnál később, vasárnap a délutáni és éjszakai órákban várható.
A gesztelyi vízmércén vasárnap reggel 302 centiméteres vízállást mértek, a folyó itt továbbra is lassan árad, a szakemberek szerint azonban az áradás üteme jelentősen gyorsulni fog. A számítások alapján a Hernád ezen a szakaszon körülbelül 430 centiméteres vízállással tetőzik majd.
A folyó mentén eddig számos védekezési feladat volt, töltést magasítottak Méránál, Ócsanálos település térségében a Vadász-patak jobb és bal partján, Ócsanálos és Gesztely között a Hernád jobb parti töltésszakaszán, valamint Gesztely térségében. Szombaton megkezdték a Garadna-patak fölötti, ártéri területen lévő mintegy 2,5 millió köbméternyi víz visszavezetését az - ott már apadó - Hernádba, ehhez a munkához átvágták a patak töltését.
244 km-en elsőfokú, 63 km-es szakaszon harmadfokú a riasztás
Első fokú készültséget rendeltek el a Tiszán Zemplénagárdtól a Sajó torkolatáig - tájékoztatta az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivője vasárnap az MTI-t. Csont Csaba közölte: az első fokú riasztást vasárnap este hat órától rendelték el. Ezzel a szakasszal az Ékövizig területén már összesen 308 kilométernyi töltés mentén van árvízvédelmi készültség. Ebből első fokú a riasztás 244 kilométeren, harmadfokú készültség 63 kilométernyi szakaszon van érvényben.
Hernádszentandrás megmenekült
Hernádszentandrás ismét megközelíthető közúton vasárnap kora estétől - közölte Foczkó Tamás a Magyar Közút Kht. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területi Igazgatóságának ügyeletese az MTI-vel.
A település kevesebb, mint huszonnégy órán át volt a kiöntött Hernád foglya, ám az ellátással nem volt gond, a helybéliek felkészültek az áradásra - mondta az MTI-nek Üveges Gábor polgármester.
A Hernádon levonuló árvíz miatt még öt út - Novajidrány és Vizsoly, Pere és Hernádszentandrás, Sajólád és Bőcs, Fügöd és Ináncs, Kiskinizs és Hernádkércs - egy-egy szakasza járhatatlan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, de elzárt település már nincs.
A Hernád áradása miatt egyébként szombat hajnalban lezárták a forgalom elöl a Kiskinizs-Hernádkércs közötti út egy szakaszát is, így összességében már hat út egy-egy része járhatatlan.
A katasztrófavédelem vasárnap reggel még tízezer homokzsákot szállított a térségbe, hogy a védekezésben ne legyen fennakadás. Nagykinizsen a házak tövében van a víz, Szentistvánbaksán négy házat körbefogott, homokzsákokkal védekeznek. Felsődobszán egy házból állatokat kellett kimenteni, több ház pincéjébe betört a víz. A gátakon folyamatos a munka.
Újabb emelkedés várható a Tiszán
Két nap múlva, kedden tetőzik a Tisza Vásárosnaménynél. Szombaton még hat méter körüli, vasárnap délelőtt azonban már több mint nyolcméteres vízszintre számítanak a szakemberek, mondta a Független Hírügynökségnek Lucza Zoltán, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője. A jelentős emelkedést a folyó ukrajnai szakaszán szombaton éjjel hullott 50 milliméternyi csapadék okozza.
Az áradás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több üdülőkörzetében is komoly gondot okoz. Tivadar, Jánd és Gergelyugornya nyaralóövezetéből vasárnap délelőttig csaknem 3500 embert kellet kiköltöztetni. Tivadaron egy nyári tábor is veszélyben van. Itt gyerekek táboroztak. Gulácsra vitték őket, így nem kell megszakítani a nyaralásukat. A településekre és a Tisza tóhoz vezető utakat lezárták. A hátrahagyott épületeket a rendőrök a polgárőrség segítségével folyamatosan őrzik. Az áradásban eddig senki sem sérült meg és az anyagi kár sem jelentős - mondta a Független Hírügynökségnek Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
Első fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el vasárnap délelőtt 10 órakor az áradó jellegű vízállások miatt a Bodrog folyó teljes hossza mentén, 67 kilométer védvonalszakaszon.
Továbbra is II. fokú készültség Északnyugat-Dunántúlon
A vízügyi szakemberek folyamatos méréseket végeznek a Lajtán Mosonmagyaróvárnál. Bár a folyó felső vízgyűjtőjén már megindult az apadás, a magyarországi szakaszon még mindig nő a vízszint, ezért továbbra is fenntartják a II. fokú árvízvédelmi készültséget. A Lajta várhatóan 235 cm-rel vasárnap este tetőzik.
Szombaton már tetőzött a Répce Répcevisnél, azóta egyenletes apadással csökken a vízszint. Ennek ellenére még érvényben van a II. fokú árvízvédelmi készültség. A szakemberek folyamatosan figyelik a folyó mentén megjelenő úgynevezett fakadóvizeket is.
Valamelyest csökkent a belvízzel borított területek nagysága a Mosoni-Duna mentén, így az alsó-szigetközi szakaszon vasárnap 12.00-tól az elrendelt I. fokú készültséget az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ÉDU KÖVIZIG) megszünteti. A Rábca mentén, Kapuvár térségében továbbra is II. fokú készültség van a belvíz miatt. A szivattyútelepek folyamatosan üzemelnek - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Janák Emil, az ÉDU KÖVIZIG igazgatója.