Kigyulladt egy tartályhajó Dubajál

2009.02.10. 19:15 Módosítva: 2009.02.10. 19:16

Összeütközött egy tartályhajó egy vontatóval, majd kigyulladt kedden Dubaj partjainál, Dzsebel-Ali kikötővárostól mintegy nyolc kilométerre. A tartályhajó legénységének két tagja a tengerbe esett, de csak kisebb sérüléseket szenvedtek és kimentették őket. A tüzet eloltották, közölte a DP World kikötő-üzemeltető cég szóvivője.

Egyelőre nem tudni, hogy a hajókban mekkora kár keletkezett, de egy repülőgépről készített fényképek tanúsága szerint megrongálódott a tartályhajó egyik oldala. A gép pilótája elmondta, hogy a másik hajó is kigyulladt, sőt a tenger felszínén is láttak tüzet. Értesülések szerint a máltai zászló alatt közlekedő, Kasmír nevű tartályhajó 30 ezer tonna kőolajsűrítményt szállított Iránból az Egyesült Arab Emírségekbe.