![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Olajfolt úszik a Rábán
Nagy kiterjedésű olajfolt úszik lefelé a Rábán, amely már elhagyta Szentgotthárdot, tájékoztatott Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere pénteken. "Horgászok vették észre a szennyeződést, amely a Lapincson keresztül érkezett a Rábába, feltehetően a szomszédos Ausztriából" - mondta. Hozzátette, a bejelentést reggel fél nyolckor kapták, melyről azonnal értesítették a katasztrófavédelmet, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakembereit, illetve a rendőrséget is.
Nádor István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója elmondta, harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendeltek el, így először a szennyezés forrását kell felkutatniuk. "Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot az osztrák vízügyi szervekkel is" - mondta. Hozzáfűzte, az olajszennyeződés összetételének megállapítására mintát vesznek, amit a helyszínre tartó mobil laboratóriumban gyorstesztnek vetnek alá. "A olajszennyeződés összegyűjtésére speciális eszközöket vetünk be, merülő falakkal próbáljuk útját állni, és perlitet szórunk a vízbe, amelyhez kötődik az olaj, így azt el tudjuk majd távolítani a vízből" - mondta.
Az igazgató szerint a szennyeződés Körmendig már egészen biztosan nem juthat el, szavai szerint a tényleges fizikai védekezés még délelőtt megkezdődik.