Fulladás okozta az ajkai bányászok halálát

MTI
2001.11.30. 13:46
Az orvos szakértői boncolás eredménye alapján egyértelműen kimondható, hogy fulladás okozta két bányász halálát kedden az ajkai Ármin bányában - nyilatkozta dr. Petkovics Tamás főorvos, a Veszprém Megyei Igazságügyi Orvosszakértői Intézet vezetője. Hozzátette: azt, hogy mi vezetett a fulladásos halálukhoz, csak az Országos Igazságügyi Toxikológiai Intézetben állapítják meg teljes bizonyossággal, a veszprémi intézmény a boncolás jegyzőkönyveit hétfőn juttatja el budapesti intézethez. Az ügyben az országos intézettől körülbelül két hét múlva várható majd végleges szakvélemény - vélekedett Petkovics Tamás főorvos. Fridrich Gyula, a Veszprémi Bányakapitányság vezetője elmondta: az Oroszlányi Bányamentő Szolgálathoz vizsgálatra elküldött két mentőkészülékről azt állapították meg, hogy azok kifogástalan állapotúak, jól működnek, s nem okozhatták a két ember halálát. - Nem elképzelhetetlen tehát - vélekedett a bányakapitány -, hogy a gépészeti vezető és a geológus nem használta a mentőkészülékét, illetőleg levették azt az arcukról az évek óta nem szellőztetett vágatban. A rendőrség államigazgatási eljárás keretében folytatja a vizsgálatot, s a tanúkihallgatások során erre a kérdésre is választ vár a hatóság.