Natália
1 °C
7 °C

Eloltották a tüzet a Hortobágyon

2002.06.29. 14:20
Nyugodtan telt az éjszaka Hortobágynak abban a térségében, ahol péntek estig csaknem két napon át égett a gyep, a zsámbék és a nádas. A nemzeti parkban az utóbbi évek legnagyobb tüze pusztított. A lángok csütörtökön délután csaptak fel a Bozas néven ismert területen, és péntek délutánra 7000 hektáron elpusztított mindent.
A pénteken késő este jött, s a Hortobágy egész területére kiterjedő erős eső az izzó zsarátnokokat is kioltotta, így nem kell tartani attól, hogy ismét meggyullad a gyep - nyilatkozta Gyarmathy István, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóhelyettese.

A vadlovak és a heckmarhák megúszták

A nemzeti park szakemberei megkezdték a kárfelmérést, amely azonban hosszabb ideig tart. Az előzetes szemlék alapján úgy tűnik, hogy a Mongóliából származó vadlovak, és a tulok ősének számító heckmarhák megúszták a tűzvészt - mondta az igazgatóhelyettes. Hozzátette: vélhetően azonban több fiatal réti fülesbagoly, csíkosfejű nádiposzáta, kékvércse és hamvas réti héja elpusztult a tűzben.

A szakember szerint a gyepen élő állatok közül sündisznók, ürgék, gyíkok és békák is nagy számban áldozatául eshettek a pusztító tűznek, bár szakembereik több kiégett területen találtak élő állatokat, amelyek a talaj repedéseibe húzódva vészelték át a gyorsan terjedő lángokat. A nemzeti park szakemberei a hét végén is folytatják a puszta élővilágában keletkezett károk felmérését.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?