Elvonult a vihar, jön a tél

2006.10.30. 10:10
Százszor riasztották az éjjel a túzoltókat négy megyében és a fővárosban az ország fölött átvonuló vihar miatt. Nagyobb károkról nem érkeztek jelentések. A hét második felében beköszön a tél.

Nem okozott nagy károkat az éjszakai vihar, a tűzoltók kürülbelül száz helyszínre vonultak ki vasárnap estétől hétfő reggelig, mondta el az Indexnek Dobson Tibor ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A tűzoltókat többnyire fakidőlésekhez, kéményborulásokhoz, háztetők rongálódásához hívták ki, főként az ország középső részében.

Az átvonuló vihar Somogy, veszprém, Tolna, Bács-Kiskun megyékben valamint a fővárosban okozott kisebb károkat. Balatonföldvárnál egy kidőlt fa megrongálta a vasúti felsővezetéket, ezért a dél-balatoni vonalon jelentős késéssel közlekedtek a vonatok. Pápa, Kalocsa térségében, Budapest belső kerületeiben ugyancsak fakidőlésekhez kellett kiszállniuk a tűzoltóknak.

Hétfőn kora reggel Nagytétény-Diósd és Érd állomások között egy fa dőlt a felsővezetékre, közölte az Indexszel a MÁV. A fakidőlés miatt Budapest - Pusztaszabolcs és a Budapest - Székesfehérvár vonalon az elővárosi közlekedésben 30-50 perces késések várhatók körülbelül tíz óráig.

Halálos fadőlés

A vasárnap éjszakai viharokban senki nem sérült meg, az anyagi károk felmérése folyamatban van, de jelenleg úgy tűnik, hogy nem okozott túl nagy pusztítást a nagy - 70-100 kilométer/órás sebességű - szél, amire egyébként előre figyelmeztetett a rendőrség és a katasztrófavédelem is.

Hétfőn délelőtt viszont már halálos áldozatot követelt a viharos szél: 9 óra körül fa dőlt egy autósra Somogy megyében, a 67-es út terecsenyi leágazójánál, Bőszénfa közelében. A baleset következtében a Suzukit vezető 71 éves kaposvári férfi a helyszínen életét vesztette, jelentette a HavariaPress. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, a helyszínelés idejére félpályás útlezárás van érvényben a 67-es úton.


Budapest fölött az ég (fotó: Nehéz-Posony Ferenc)

Marad a viharos szél

A hét hátralévő részében lehet számítani hasonlóan viharos időszakokra, változékony, hideg idő várható. Mivel egy újabb markáns hidegfront érkezik az országba, a front hatására ismét többfelé várható zápor, sőt néhol ismét lesznek zivatarok. Hétfőn országszerte kevés lesz a felhő, több órára kisüt a nap, legfeljebb délkeleten lehet egy-egy zápor. Az északnyugatira, északira forduló szél megerősödik, sokfelé viharossá fokozódik. Az egyes széllökések sebessége főként a Dunántúlon helyenként elérheti a 90-100 km/h-t.

Csütörtöktől alapos lehűlést jeleznek előre a meteorológusok, záporok, északon és a magasabban fekvő területeken hózáporok várhatóak. Pénteken a reggeli órákban síkvidéken is havazhat. Szombattól szárazabbra fordul az időjárás, de továbbra is marad a hideg.