A szélvihar központja várhatóan két-három óra alatt halad át a szigetország e keskeny részén, amely mintegy 350 kilométerre nyugatra fekszik Havannától.
Az elmúlt huszonnégy órában a hurrikán mintegy tizenöt kilométeres sebességgel vándorolt a térségben, így nehéz volt kiszámítani a várható útvonalát.
Védelmi parancsnok
Zil a hurrikánban |
"Ivan barátságosan viselkedett" azzal, hogy nyugat felé vette az útját - jelentette ki Fidel Castro Pinar del Rióban, ahol a 78 éves államfő személyesen irányította a védekezési munkákat.
A hurrikán megváltozott útvonala révén nagy kiadásokat takarít meg az ország - közölte az államfő, aki figyelmeztetett a ciklon következtében várható heves esőzésekre. Havannában hétfő óta megállás nélkül zuhog az eső.
A polgári védelem felszólította a lakosságot, hogy újabb rendelkezésig zárkózzon be otthonába.
Ez a ciklon sok tanulsággal járt, főként a szervezés terén - vélte Fidel Castro, aki emlékeztetett, hogy a megelőzési munkálatokhoz több mint 190 000 katonát és 24 000 járművet mozgósítottak, és 1,6 millió lakost telepítettek ki a szélvihar elől.