Kényszerleszállás közben csapódott földnek a spanyol gép

2008.08.21. 11:09
Két nap szükséges ahhoz, hogy a madridi repülőtéren történt szerdai légi szerencsétlenség mind a 153 halálos áldozatának megállapítsák a személyazonosságát.

Eddig ujjlenyomatok alapján történt az azonosítás, de bizonyos esetekben DNS-vizsgálatot is el kell végezni, mondta Magdalena Alvarez Arza spanyol fejlesztési miniszter.

A biztonsági erők beszámolói szerint sok holttest teljesen elszenesedett, mivel a repülőgép felszállás után zuhant le, amikor tartályai még tele voltak üzemanyaggal, és emiatt a gép lángba borult.

A spanyol Spanair - a SAS leányvállalata - és a német Lufthansa légitársaság közös járata Madridból a Kanári-szigetekre, Las Palmasba tartott. Műszaki problémák miatt - meghibásodott a külső hőmérsékletet mérő műszer - eleve egy órás késéssel, délután három körül indult el a MD-82-es típusú gép.

A kifutópályán túlszaladva földnek csapódott

Emelkedésének kezdete után a gép rögtön kényszerleszállást kísérelt meg, de valami oknál fogva jobbra fordult, és a kifutópályán túlszaladva földnek csapódott.

Spanyol tömegtájékoztatási eszközök beszámolói szerint előbb a gép baloldali hajtóműve gyulladt ki, és ez okozta azt, hogy a légi jármű kibillent egyensúlyából. A földhöz csapódás után a pilótafülkét pillanatok alatt elnyelte a tűz.

Az illetékes spanyol hatóságok szerint terrorcselekmény egyértelműen kizárható, baleset történt.

Spanyol katasztrófák

A spanyolok emlékezetében a repülőkatasztrófa egyet jelent a Kanári-szigetekkel. A spanyol tartományban történt ugyanis jó harminc évvel ezelőtt a légiközlekedés eddigi legsúlyosabb balesete. Az egyetlen kifutópályával üzemelő észak-tenerifei reptéren egy Pan Am gép és egy KLM-járat közlekedett egymással szemben. A frontális ütközés következtében 583 ember vesztette életét.

A katasztrófához némiképp köze volt a terrorizmusnak is. A Pan Am gépnek ugyanis eredetileg a szomszédos szigeten, Gran Canarián kellett volna leszállnia. Ám ezen a reptéren a kanári-szigetei szeparatisták bombát robbantottak a kérdéses napon, a repteret emiatt lezárták. Így a légi irányítás a gépet végül a tenerifei légikikötőbe küldte. A katasztófát végül az irányítótorony és a két gép pilótája közti kommunikációs zavar okozta.

A mostani baleset helyszínén, a Madrid-Barajas reptéren 1983 novemberében egy Párizsból érkező gép vétette el a leszállást. A Boeingen tartózkodó 181 ember közül tizenegyen élték túl a légiszerencsétlenséget.

Ugyanakkor az elmúlt évtizedben nem történt komolyabb légikatasztrófa Spanyolországban. Míg a mostani balesetnek legalább 150 halálos áldozata van, spanyol reptereken az elmúlt egy évtized alatt összesen 42 ember vesztette életét repülőbalesetekben. Az utolsó nagy katasztrófa 1985-ben történt. A bilbaoi szerencsétlenségnek 148 áldozata volt.

A spanyolok közös emlékezetében nem csak a súlyosnak számító repülőbalesetek élnek mélyen. Az egész országot sokkolta, mikor 2004 március 11-én terroristák bombákat robbantottak a madridi vonatokon, melynek következtében 191 ember vesztette életét.

(Index, Wikipedia)

A McDonell Douglas 82-es géptípus ugyan már régi konstrukció, de üzemeltetése még ma is elterjedt szerte a világon. A szerdán szerencsétlenül járt MD-82-es 15 éves volt, ami a polgári repülésben még nem számít nagyon idős kornak.

A 153 halálos áldozaton kívül 19-en megsebesültek, közülük négynek az állapota a legfrissebb értesülések szerint "nagyon súlyos".

Mi okozhatta a balesetet?

Egyes feltételezések szerint az önmagában még nem vezetett volna szükségképpen katasztrófához, ha az utasszállító egyik hajtómű kigyullad vagy felmondja a szolgálatot, hiszen a pilóta ki tudja kapcsolni a meghibásodott motort, és elvileg biztonságban le tudja tenni a gépet.

A Times egy repülőbiztonsági szakértőre hivatkozva azt írja, hogy a hajtómű-meghibásodáson túl valami másnak is történnie kellett a géppel vagy a pilótákkal. Januárban a brit Heathrow reptéren hajtott végre kényszerleszállást egy Boeing 777-es utasszállító. Ebben az esetben a gép mindkét hajtóműve meghibásodott, a pilóta mégis le tudta tenni a gépet a földre. Az utasok kisebb sérüléseket szenvedtek, többségében nem is a kényszerleszállás, hanem az azt követő evakuálás során.

A lap emlékeztet arra is, hogy a pilótáknak félévente gyakorolniuk kell a hajtómű-meghibásodásos helyzeteket.