Maradandó agysérülést szenvedett a majálison megsérült gyermek
További Bulvár cikkek
Maradandó agysérülést szenvedett az a 8 éves kisfiú, aki kedden, egy XVIII. kerületi majálison felborult légvárral repült el. Csepregi Gyula, az Országos Baleseti Intézet osztályvezető főorvosa szerdán tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a balesetben a gyermek súlyos fejsérülést szenvedett. Azt is közölte, hogy minden lehetőséget megvizsgáltak, de orvosilag most lehetetlen a beavatkozás, így most nem tudnak rajta segíteni.
A sporttelepen majálisozók közül a felfújható váron több gyerek is játszott, amikor a vár elszabadult kedden. A balesetnek összesen hat sérültje lett, ebből a már említett 8 éves fiú életveszélyesen sérült meg, őt újra kellett éleszteni, majd mentőhelikopter vitte kórházba. A Havariapress szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy a gyermek a várral együtt 20-25 métert repült, majd egy kerítésnek csapódott, súlyos fejsérüléseket szenvedett, műteni nem tudják, jelenleg is intenzív osztályon ápolják.
A balesetben egy másik gyermek is súlyos sérüléseket szenvedett, egy kismama és négy gyermek pedig könnyebben sérült.
A rendezvényt szervező Auchan Magyarország sajnálatosnak tartja az esetet, de nem akar ebből hosszú távú következtetéseket levonni. Gilemot Katalin, a vezérigazgató asszisztense az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy ők kereskedők, és ezért minden alkalommal szakértőkre bízzák a rendezvényeik megszervezését. Mivel még nem bizonyosodott be, hogy a Nebuló Buli Bt. hibájából szabadult el a gumivár, nem tartják kizártnak azt sem, hogy a későbbiekben is szerződnek a céggel.
Kerestük a Nebuló Buli Bt. ügyvezetőjét Csizmadia Krisztinát is telefonon, egyelőre sikertelenül. A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai meteorológiai és egyéb szakértők bevonásával vizsgálják az ügyet, hisz az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa is megerősítette, hogy a korábbi feltevéseknek megfelelően valóban egy jelentősebb "portölcsér" - forgószél - is okozhatta a szerencsétlenséget.
A szintén felfújható gumijátékokkal foglalkozó Dulai Zsolt szerint is korai felelősségre vonásról beszélni. Az ilyen légvárak, és egyéb felfújható játékok ugyanis sok éves szabályozatlanság után most már - mintegy nyolc éve - kötelezően átesnek az Építésügyi minőségellenőrző (ÉMI) vizsgáján. Az itt szerzett bizonyítványt már a legtöbb helyen kérik, ezért, aki meg akar maradni a piacon, az igyekszik megfelelni ezeknek a szigorú biztonsági előírásoknak.
"Több ezer ilyen játék van Magyarországon. Május elsején a 3200 településből legalább 500-nál volt ugrálóvár. Attól, hogy ez egyszer így történt, még nem szabad azt hinni, hogy ezek a játékok nem biztonságosak." - nyilatkozta Dulai.
Természetesen a biztonsági szabályok írják elő azt is, hogy miként kell rögzíteni egy ilyen gumivárat, hány dübelt kell elhelyezni, milyen magasságban. Azt a rendőrségi vizsgálat dönti majd el, hogy a Nebuló Buli Bt. is eleget tett-e ezeknek a követelményeknek.