Százezreket evakuálnak Texasban
A NASA elhalasztotta az Atlantisz űrrepülő startját a hurrikán miatt. Meteorológusok szerint Lili kisebb, de erősebb, mint két héttel korábban pusztító társa.
Lili 165 kilométeres óránkénti sebességű szelet hoz magával és jelenleg Észak-Amerika déli partjai felé tart. A NASA elhalasztotta az Atlantisz űrrepülő szerdára tervezet indítását. Mint arról az űrhivatal szóvivője beszámolt, Lili nem Florida felé tart, ahol az űrrepülő is található, viszont előfordulhat, hogy nagyobb pusztítást végez Texasban, ahol a start után átveszik az ürrepülők földi irányítását.
Kicsi a bors
Kedden Lili már végigsöpört Kubán, ahol szeptember 20-án Isidore is látogatást tett. Castro elnök akkor közölte: a két hurrikán pusztítása ellenére egyetlen ember sem vesztette életét. Mexikót megkímélte a hurrikán, azonban Vicente Fox elnök szerint az Isidore által okozott károk összege is meghaladja a 100 millió dollárt.
Texas államban 330 ezer embert szólítottak fel, hogy hagyja el otthonát. A közeledő hurrikán jelenleg kettes erősségű, de előrejelzések szerint felerősödhet. Méreteiben ez a szélvihar kisebb ugyan elődjénél, de sokkal erősebb - nyilatkozták amerikai meterológusok.