Zelma, Rajmund
7 °C
11 °C

A bíróság szembenéz a móri üggyel

2007.03.12. 14:09
Nem mardhat el a móri fiaskó elemzése a bíróságon sem, mondta hétfőn Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a Fővárosi Bíróság összbírói értekezlet után.

Egy, a közelmúltban készült felmérés szerint a móri ügyben bekövetkezett fordulat után a megkérdezetteknek több mint 70 százaléka bízik az igazságszolgáltatásban, erről a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke beszélt a Fővárosi Bíróság összbírói értekezletét követő sajtótájékoztatón.

Lomnici Zoltán hozzátette: annak ellenére nyilatkoztak így a 900 fős felmérés megkérdezettjei, hogy többségük tudott a móri fordulatról és az ügy a közvéleményt is foglalkoztatja.

Elemezni kell a történteket

A pozitív visszajelzés ellenére "a móri ügy tanulságait le kell vonni, és az őszinte szembenézés - ha valóban téves ítéletről van szó - nem marad el a bíróságon", mondta Lomnici.

Az elemzés nem maradhat el a konkrét ügyben, az adott bíróságon és az OIT szintjén se, tette hozzá. A Legfelsőbb Bíróság elnöke azonban hangsúlyozta: az ügy jelenlegi szakaszában ebben a kérdésben felelősséggel senki sem tud állást foglalni és még számos komoly ellentmondást kell tisztázni.

Arra kell törekedni, hogy a téves ítéletek száma minimális legyen, de világszerte elkerülhetetlen az, hogy téves ítéletek szülessenek, tette hozzá Lomnici. Példaként említette, hogy az Egyesült Államokban is szembesült a társadalom azzal, hogy az emberjogi szervezetek statisztikája szerint több mint száz embert ítéltek halálra úgy, hogy a siralomházból szabadultak és ugyancsak több mint száz embert végeztek ki ártatlanul.

Zárt láncolat

Vannak olyan esetek, ahol a bizonyítékok értékelése során egy zárt láncolat alakul ki, ahol a bírónak "kötelessége az elítélés" - mondta a móri ügyre is vonatkoztatva Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke. A móri ügyben eljáró bíró a lelkiismerete és az eljárási szabályok betartása mellett folytatta le az eljárást és ez alapján, egy ugyan közvetett bizonyítékokon, de zárt láncolatot alkotó bizonyítékok alapján hozta meg döntését.

"A bírónak nincsen mérlegelési lehetősége, hogyha ez a láncolat bezáródik és egy kört alkot, hogy felmentő ítéletet hozzon, hiszen ugyanannyira a joggal való visszaélés lenne, mint hogyha megfordítanánk ezt a gondolatot" - fogalmazott. Mint mondta, az már más kérdés, hogyha idővel egyéb bizonyítékok kétségessé teszik ezt.

Gatter László hangsúlyozta: "szó sincs bírói hibáról". Erről akkor lenne szó, ha az ügyben eljáró bíró eljárási szabályokat vétett volna, de ez ebben az esetben fel sem merülhet.