Előzetesben a miskolci heroindíler is

2008.08.08. 12:55
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte pénteken azt a miskolci drogkereskedőt, akinek vevői közül ketten haltak meg a napokban heroin-túladagolásban. A rendőrök szerint a helyi dílerek és fogyasztók szinte kizárólag Budapestről szerzik be a heroint.

Az elmúlt napokban ketten is meghaltak Miskolcon heroin-túladagolásban. Egy 22 éves lány holttestét otthonában találták meg múlt szerdán, és még aznap egy panelház lépcsőházában egy 30 éves, szintén heroinista fiatalember holttestére bukkantak. Kedden ugyancsak kábítószer-túladagolás miatt kellett kórházba szállítani egy huszonévest, de az ő életét megmentették. A rendőrök szerdán fogták el azt a férfit, akitől a gyanú szerint a halálos drog származott.

Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője elmondta, hogy a dílert a bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte szeptember 8-ig. A döntést azzal indokolta, hogy tartani lehet a férfi szökésétől, és attól, hogy befolyásolni próbálja a tanúkat, vagy újra drogot kezd árulni.

A megyei rendőrség tájékoztatása szerint Miskolcon 2008. január 1-jén egy a droghálózatot felderítő nyomozócsoportot hoztak létre. A nyomozóknak köszönhetően az elmúlt időszakban öt, a miskolci kábítószeres életet szervező férfi került előzetes letartóztatásba. Rajtuk kívül 30 heroinfogyasztó ellen van folyamatban eljárás. A rendőrök szerint a heroin Budapestről kerül Miskolcra és a megyébe. A megyeszékhelyen egyébként százas nagyságrendű lehet azok száma, akik ezt a szert használják. A tapasztalatok azonban azt is mutatják, hogy ha egy dílert elfognak, gyorsan egy újabb lép a helyére.

Az elmúlt hétvégén Budapesten is meghalt négy heroinfogyasztó. A nekik drogot eladó dílerek már szintén előzetesben vannak.