Valér
2 °C
8 °C

Leleplezett homoszexualitása miatt ölte meg apját?

2006.11.21. 15:25
Nem jogerősen húsz évet kapott Nógrádi Ádám, mert megölte apját, és más kisebb bűncselekményeket is elkövetett.

Korábbi ítéletét helyben hagyva, apja megölése és más bűncselekmények miatt nem jogerősen ismét 20 év fegyházra ítélte Nógrádi Ádámot a Pest Megyei Bíróság kedden. Az 1998-ban eltűnt apa földi maradványai 2001-ben kerültek elő egy, a rendőrséghez eljuttatott névtelen levélnek köszönhetően. Erről a levélről utóbb bebizonyosodott, hogy Nógrádi Ádám írta. Az orvos szakértői vizsgálatok eredménye szerint az apa halálát fejlövés okozta.

A Pest Megyei Bíróság először 2004 áprilisában hirdetett elsőfokú ítéletet, melyben Nógrádi Ádámot bűnösnek mondta ki, a fiút halmazati büntetésként 20 év fegyházra ítélte. Akkor az elsőfokú bíróság perdöntőnek találta többek között azt, hogy Nógrádi Ádám apja eltűnése után elkezdte költeni a család pénzét, hozzáfogott házuk átalakításához, a három évvel későbbi névtelen levélben pedig leírta, hol találhatók apjának földi maradványai.

Homoszexuális ürügy

Első fokon döntő bizonyítéknak számított az is, hogy az eljárás során az egyébként következetesen tagadó Nógrádi Ádám az ORFK "döglött ügyek" osztályát vezető Kovács Lajos rendőr ezredesnek mintegy beismerte a gyilkosságot, és annak magyarázatát is adta. Eszerint apja birtokába került egy videokazetta, amely fia és egy másik férfi együttlétét rögzítette. A fiú elmondása szerint apja ezután súlyosan bántalmazta, brutálisan megalázta, és azzal fenyegette, hogy megöli. A beszélgetésről Nógrádi később azt mondta, hogy "csak ugratás" volt.

A büntetőperben fellebbezések miatt másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2004 decemberében az elsőfokú döntést megalapozatlanság, felderítetlenség és logikai hibák miatt hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el. Akkor az ítélőtábla nyomatékosan hangsúlyozta, hogy miután ebben az ügyben nincs közvetlen bizonyíték, például szemtanú, ujjlenyomat vagy más tárgyi bizonyíték és az elkövetés eszköze sem került elő, a közvetett bizonyítékok értékelése során minden lehetőséget aprólékosan vizsgálni kell.

A mostani döntés indoklásában a bírói tanács elnöke azt hangoztatta, hogy a Nógrádi Ádám bűnösségét valószínűsítő közvetett bizonyítékok láncolata eléri a bizonyosság szintjét. Az előzetes letartóztatásban lévő vádlott az elsőfokú bíróság több órás ítélethirdetése közben a börtönőr kíséretében kivonult a tárgyalóteremből, és csak a végén tért vissza, hogy felmentéséért fellebbezzen.

Az ügyész életfogytiglani szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett, így a büntetőperben a Fővárosi Ítélőtábla hoz majd jogerős döntést.