Szökni próbált Nógrádi Ádám

2002.03.14. 12:01
Ezúttal szökni próbált az édesapja megölésével gyanúsított Nógrádi Ádám - értesült az Index. Az olajtanúként elhíresült Nógrádi Zsolt öccsét ma délelőtt, tíz előtt néhány perccel szállították a rendőrségi fogdából a kecskeméti börtönbe. Szabadsága nem tartott tovább két percnél.
Az ifjabb Nógrádi átszállítására azért került sor, mert gyilkossági ügyének nyomozása már olyan szakaszba ért, ami nem indokolja, hogy állandóan "kéznél legyen" a nyomozók számára. Az elmúlt hónapokban egyébként Nógrádi több alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot, gyújtotta fel a zárkáját.

Hortobágyi István a Bács - Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint miután a ramobil megállt, Nógrádi Ádám a kezén lévő vezetőszíjat - feltehetően elvágta - és bilinccsel a kezén futásnak eredt.

Szabadsága azonban nem bizonyult hosszú életűnek. Az őrök, a rendőrök és néhány szemfüles járókelő néhány percen belül útját állták. A történtek miatt pedig a gyilkosság és a zárkagyújtogatások miatt indult rongálások mellett, az ifjabb Nógrádit hamarosan fogolyszökéssel is meggyanúsítják.