Megúszta a börtönt a nyugdíjas bankrabló
Nem kell börtönbe vonulnia annak a szegedi nyugdíjasnak, aki tavaly fegyverrel rabolt ki egy bankot Szegeden. A Csongrád Megyei Bíróság hétfőn helyben hagyta az első fokon meghozott ítéletet, amely szerint a 72 éves vádlott két év börtönbüntetést kapott, öt évre felfüggesztve.
Mint arról az Index is beszámolt, a vádlott 2004. április 23-án Szegeden, a Takaréktár utcai OTP bankfiókban pisztolyával nagyobb összeg átadására kényszerítette az egyik alkalmazottat. Az összeg átvétele után a rabló elindult a kijárat felé, és az információs pultnál posztoló biztonsági őr irányába lőtt, de nem sebesített meg senkit. A rabláshoz használt fegyver az elsődleges szakvélemény szerint egy riasztópisztoly volt.
A bankrabló nem jutott messzire az elrabolt, mintegy 480 ezer forintos összeggel, mert egy szemtanú és egy biztonsági őr a nyomába eredt, az utcán lefegyverezte, az időközben odaérkezett rendőrök pedig visszaszerezték a pénzt. A másnap előzetes letartóztásba helyezett férfi ellen fegyveres bankrablás miatt indult eljárás.
A vádlott a hétfői tárgyaláson azzal védekezett, hogy előző este nyugtatót vett be, majd a bűncselekmény napjának reggelén tömény alkoholt fogyasztott, ezért nem igazán emlékszik a történtekre. Azt állította, hogy a pénzre nem volt szüksége, mert rendezett anyagi körülmények között él.