Albert, Lipót
3 °C
12 °C

Kiűzték az örömlányokat a miskolci cityből

2008.09.07. 13:30
10 nap alatt sikerült kiszorítani a prostituáltakat a védett övezetekből Miskolcon. A rendőrök nemrégiben indítottak egy hónapos akciót az utcalányok ellen. Abból lett elegük, hogy a prostituáltak egy része a büntetések ellenére sem volt hajlandó elhagyni az iskolák, óvodák, temetők környékét.

Kéjelgés miatt 22 lány ellen indítottak szabálysértési eljárást az elmúlt hetekben, közülük 11-et elő is állítottak. A prostituáltak azután költöztek be Miskolc belvárosába, miután 2003-ban - egy év elteltével -megszüntették az ország egyetlen türelmi zónáját, az ott lakók tiltakozása miatt.

A védett övezetekből pedig a rendőrök próbálták meg többször kiszorítani őket - eddig kevés sikerrel. A nemrégiben indult egyhónapos akció előtt még ők sem gondolták, hogy most 10 nap alatt sikerül megtisztítaniuk a védett övezeteket.

A miskolci rendőrkapitány szerint ez a szigorú bírói döntéseknek is köszönhető. A sokszoros visszaesőket immár szinte kivétel nélkül súlyosbodó időtartamű elzárás büntetésre sújtják. Ez pedig már eléri azt a hatást, hogy ne merészkedjenek ki az utcára, a védett övezetekbe - nyilatkozta Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány.

Legutóbb egy 18 éves lányt zártak be 15 napra a börtönbe kéjelgés miatt. Az augusztus végén indított akció kezdete óta 11 utcalányt állítottak elő, de összesen 22 prostituált ellen indítottak szabálysértési eljárást. Három, kéjelgés miatt körözött lányt is sikerült elfogniuk a rendőröknek. Őket azért keresték, mert nem vonultak be a börtönbe.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?