A Pelikán nyomában

Őt kerestük

Minden idők legrondább madarát valószínűleg Alfred Hitckock formázná meg, ennek ellenére a pelikán (Pelecanus Crispus) is remek eséllyel pályázhatna egy gigantikus horrorfilm főszerepére. Pedig alapvetően nincs vele baj. Hatalmas kolóniákban nyüzsög az édesvízi tavak, és a torkolatvidékek mentén, ahol halban, és menedékben gazdag élőhelyet teremtett nékik a kegyes Allah. Három és félméteres szárnyfesztávolságát, és példányonkénti 10 kilóját imponáló paramétereknek tekinthetjük, és ha hozzáteszem, hogy szemei sárgák, torokzacskója narancsszínű, arca pedig liláskék, semmi okunk azon csodálkozni, hogy kurd terrorista szervezetek olykor repülőgépnek nézik.

Ettől azonban még nem tudjuk, miért lett a honi nyelvjárásokban gödénynek nevezve, bár aposztrofálása Kazinczyi-időket sejtet. És lám igazunk van, akkortájt éltek itt tömegében utoljára, a folyószabályozás azonban betette nekik a zsilipkaput. Ezért volt furcsa, hogy a Büdös-széki tavon landolt a monstrum, kisebbfajta pánikot okozva az őslakosok, és a helyi madárles vendégei között.
- Csak annyit láttunk az egészből, hogy a tavon szétrebbentek a madarak. Mi a fene ez? - mondom, és akkor vettem észre, hogy a leszálló madár egy fiatal pelikán. Nem volt nálam fényképezőgép, hazaszaladtam, de mire visszaértem már nem volt sehol.
- De mit keres itt egy pelikán?
- Halat.

Hol lehet a pelikán?

Lesben

A Tájvédelmi körzetvezető érezhetően bizalmatlan volt a nyomozási ötlettel szemben, de vállalva a tudósító hiúságát (miszerint mi leszünk az elsők, akik lefotózzák!), megígérte, hogy bejárjuk a terepet, és akárhol is legyen az a gödény, megtaláljuk. Tajti Lászlót egyébként nem azért ismerik Pusztaszer környékén, mert a múlt héten negyedik lett a KISFÜSTÖS kiskocsma sörivó-versenyén. Tizennyolc éve mindennap a természet felett őrködik, ez az élete, a lápok, mocsarak madarai, a Tiszamellék elbűvölően gazdag élővilága.

A "Kistarka"

(Azonban nem lenne teljes a kép, ha kihagynánk ,,Kistarka" Feri bá'-t, akit a tudósító a fenn említett ivóegységben vett rá a fotózásra egy kisfröccs ellenében. Feri bá a nagy átlagnövelő, ugyanis a kocsmában 50%-ra emelte a ,,pelikánt már látók" arányát. Igaz ő hatvan évvel ezelőtt, Szekszárd mellett.
- Nagyon nagy volt! - kezdte el, és fejezte is be rögtön az emlékidézést.)

- Amit itt látsz, az a világ közepe. Lehet, hogy az egyenlítőn meg fognak sértődni, de ennyire fajgazdag, ennyire színes világot aligha lehet találni. Tajti László ezt komolyan mondja, és igaza van. A Büdös-szék az Alföld egyik legvarázslatosabb szikes lápvilága. A küszvágó csér, a gulipán, a gólyatöcs és kócsagpárok százai szűrik naponta a harminc centiméteres vizet, az egész 2000 hektáros terület szinte érintetlen, ha lenne még egy Lányi Andrásunk, valószínűleg itt találkozna Lányi I. Andrással, tudaterősítés ürügyén. A terület tehát nem véletlenül keltette fel a pelikán érdeklődését, de hiába az eszményi környezet, és az összedobott fotószerkó, a pelikán nem jött, pedig alig múlt el a hajnal, ideális ornitológiai és fényviszonyokat teremtve ide az Isten háta mögé.
- Na nem baj, megnézzük a Tisza Ányási kanyarjában! - szólt Laci, és a magasles mellől hangtalanul fordult ki a terepjáró.

Hol lehet a pelikán? II.

A PTK

A PTK ilyen kontextusban nem a törvénykönyvet jelöli, hanem a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetet, amely közigazgatásilag a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága alá tartozik. A Tájvédelmi Körzetet 1976-ban alapították, jelenlegi területe 22.325 hektár. A védetté nyilvánítás nem ment zökkenőmentesen. Először a halas- és szikes tavakat, valamint a holtágakat vonták védőernyő alá, majd ezek összekapcsolásával hozták létre a körzetet. A megalakulástól eltelt időben jórészt a magas színvonalú szakmai munkának köszönhetően a térség az európai ornitológusok paradicsoma lett. Nem véletlenül, hiszen naponta tízezer madár aknázza ki a körzet adta lehetőségeket, és az Alföldön egyedülállóan, mintegy 250-300 madárfaj fordul meg rendszeresen. A terület javarésze a Magyar Állam tulajdona, a maradék hektárokon intenzív mezőgazdasági termelés folyik. Szinte biztos, hogy a körzet csak úgy maradhat meg ebben az elbűvölő állapotában, ha évről-évre emelik a fenntartásra jutatott összegeket. A Csaj-tó évi vízutánpótlása például évi 3 millió forintba kerül.

Pusztaszer környékét valahogy úgy kell elképzelni, mint Csanytelekét. Valaha a Tisza árterében lévő területek vízfoltjai keverednek az alföldi puszta jellegzetességeivel: a szikes részekkel, a vékony erdősávokkal, és a piros traktorokkal. A Büdös-széktől csak egy köpés a Tisza, amely most egész csendes, ezelőtt két hónappal az egész ártér víz alatt volt. Ezért csúszkálunk össze-vissza a hordalékos parton, minden kiszögelés mögé betekintünk, de a pelikán sehol, csak puhán libegő csónakok, és szemérmes nudisták.

- Innen is jelentették a fürdőzők, hogy látták a pelikánt, úgy tűnik most nincs szerencsénk.
A riporter lelkiállapotát taglaló elemzés tele lenne fosztóképzővel, hiszen elég morálromboló dolog átvágni egy burjánzó, lárvákkal és pollenekkel teli vadonszegletet, közben pedig minden kócsag láttán megkérdezni a barátságosan kalauzoló Lacit, ,,hogy nem ez a pelikán?", szóval az egész kezd komikussá válni, mint egy szerkesztői ötlet, hogy ideráncigáljuk a helyi vonatkozásokat is.

Egérállkapocs ólomkatonáért

A kompos sem látta

Laci türelmes és büszke. Szinte egész életében a vadonban élt, édesapja erdész volt, így a gyermek szabadidejében kedvére túrhatta a bagolyköpetet. Az pedig beavatottak szerint kész kincsesbánya. Laci például a hányásból kiszedett egérállkapcsokért rakás ólomkatonát kapott, hogy csak a cserekereskedelem legvonzóbb alternatíváját említsem. Ezen a területen minden fűszálat ismer, előle nem bújhat el senki, pedig mostanában nem szeretik, ha valaki természetet véd.
- Az ipar, a közlekedés mellett az idegenforgalom a természet legnagyobb ellensége - mondja tagadhatatlan iróniával a hangjában. A földek magánosítása amúgy is felkavarta a határ csendjét, most meg, akinek pénze van semmitől sem riad vissza, még a költési időszak sem szent. Bár a tojásrabló, csőrikezabáló Szmöre típusú ősszemét errefelé ritka, mindennap résen kell lenni. Pláne a Csaj-tavaknál.

A politikai korrektséget hirdető feministák tiltakozására ellenére ez egy kéjesen vonzó ősbozontos, amelynek 125 hektáros száraz részét három évvel ezelőtt Laci ötletére feltöltöttek. Ezzel egy újabb paradicsom született, amelybe sorra költöznek be a gémek, kócsagok, és - szigorúan védett körzet lévén - ember még nem taposta a mocsaras területet. Pelikán elvtárs viszont igen, itt bukkant fel először, jogos az igény, hogy itt megleljük. Ehelyett guvathangok sikítoznak a nádasból, percről-percre komoly légi forgalom bonyolódik a terület felett, kacsamamák húznak, mint a vadlibák, vadlibák húznak, mint vadlibák, az embernek az az érzése, hogy ilyen lehetett Matula bácsi lakhelye: tiszta, zöld, káprát és elbűv.

A fotó

Utazásunk egy idő után lingvisztikai túrává avanzsált, ahogy a műútról letértünk a Sasér felé, egyenesen át a Máriatelepen, végig a Dongér mellett, hogy meglelve a kitűzött helyett, és nyugtázva a pelikán rohadtságát, a Labodári holtág felé kanyarodjunk, beleértve a Benedek zsilip és a Mindszenti komp felé vezető ösvényelágazásokat is.

Étterem

Közben a fényképezőgép aksija lemerült, úgyhogy a kalandtúra utolsó része azzal telt, hogy a tudósító mereven elzárkózva a külvilágtól a terepjáró kuplungpedálját bámulta, és azon gondolkozott, hogyha megjelenne a pelikán, a maga három méteres fesztávjával, kigyúrva, mint egy réti sas, meg se nézné, és a cikket is csak úgy fejezné be, hogy a pelikán valószínűleg már egy hete elrepült a Földközi-tenger partjára.

Tajti Lászlónak ez az otthona, mint ahogy annak a tízezer madárnak is, akikről hál'istennek csak nagyon kevesen tudnak. Bár most már tud az olvasó is.

Pelikánról fotó viszont nincs, mert valószínűleg már egy hete elrepült a Földközi-tenger partjára.