Húsz, úgynevezett halasztott értékesítésű bérlakás építése kezdődik meg hamarosan Sárospatakon, az új otthonokat fiataloknak utalják majd ki, hogy ezzel is ösztönözzék őket a helyben maradásra - közölte Hörcsik Richárd, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város polgármestere.
Az Első Magyar Bérlakásépítő Kft. lehetővé tette, hogy 13 éves időtartam alatt, a most megállapodott 190 ezer forintos négyzetméter áron vásárolhatják meg ezeket a lakásokat a bérlők. Tehát akinek most nincs "önereje", az is belevághat, és 13 év áll rendelkezésére, hogy kifizesse új, első önálló otthonát - mondta a polgármester.

A beruházás áprilisában kezdődik el, és várhatóan decemberben beköltözhetnek az új lakók, akik előbb bérlők, majd tulajdonosai lesznek a lakásoknak. MTI