Pozitív+

Életveszélyes állapotban van az öcsödi baleset sérültje

2011. december 10., 12:06 Módosítva: 2020.12.11 15:48

Életveszélyes állapotban van a péntek este a 44-es főúton, Öcsöd közelében történt baleset egyik sérültje, akit a szentesi Dr. Bugyi István Kórházban ápolnak - tájékoztatta az egészségügyi intézmény szombaton az MTI-t.

Az Öcsöd és Kunszentmárton között történt, egy halálos áldozattal járó baleset négy sérültje közül két felnőttet és egy gyermeket szállítottak a szentesi kórházba - közölte Cseh-Lakos Ilona szóvivő. A gyermek arc- és koponyasérülést, a két felnőtt többszörös töréseket, zúzódásokat szenvedett. Mind a hárman súlyos sérültek, az egyik felnőtt életveszélyes állapotban van - tette hozzá.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint két autó Öcsödtől egy kilométerre, eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze. Az összetört járművekben utazókat a tűzoltók feszítő-vágó berendezésekkel szabadították ki a roncsok közül.

Nyolc tanár kapott díjat és pénzt

2010. november 17., 13:52 Módosítva: 2010.11.17 14:07
13

Tizedszer adták át a Rátz Tanár Úr Életműdíjakat a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A magyarországi természettudományos oktatásban végzett tanári munkát elismerő kitüntetést nyolc pedagógus kapta meg.

Idén Somfai Zsuzsa (Budapest) és Deli Lajos (Hajdúszoboszló) matematikatanárok, Vida József (Eger) és Várnagy István (Tatabánya) fizikatanárok, Dénes Sándorné (Nagykanizsa) és Molnár József (Sopron) kémiatanárok, valamint Bán Sándor (Szeged) és Mészáros Lukács (Szentendre) biológiatanárok vehették át a fejenként 1,2 millió forinttal járó díjakat.

Tovább

Megmozgatják a gerincbeteg gyerekeket

2010. szeptember 17., 09:42 Módosítva: 2010.09.17 09:42

Szombaton tartja meg kilencedszer a Heim Pál Gyermekkórház ortopéd osztálya és az Ép Kéz Láb Alapítvány a gerincbeteg gyermekek sportnapját az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben. A Scoli Buli című rendezvény célja, hogy a gyógyászati fűzőt viselő gyermekek a játékos feladatok közben átélhessék a mozgás élményét és felszabadultan sportoljanak.

A Scoli Buli a scoliosisról, azaz a gerincferdülésről kapta nevét. Sok olyan gerincferdüléses gyermek és kamasz van, akiknek tartósan műanyagfűzőt kell viselnie. A fűző viselése főleg a kamaszoknál gátlásokat okoz. A sportnapon a kórház orvosai és gyógytornászok igyekeznek meggyőzni őket arról, hogy nem csak lehet, de kell is sportolni a fűzőben. Ebben egészséges testvéreik, barátaik, illetve a mostani rendezvényen a kispesti Deák Ferenc Gimnázium diákjai is segítségükre lesznek.

Tovább

Már százezren adakoztak az árvízkárosultaknak

2010. május 20., 13:03 Módosítva: 2010.05.20 13:04
18

Az 1752-es Nemzeti Segélyvonalon keresztül alig 72 óra alatt több mint százezren nyújtottak támogatást az árvízkárosultaknak. A 250 forintos emeltdíjas hívásokkal az adakozóktól eddig már 25 millió forint gyűlt össze, amely a Nemzeti Segélyvonal mögött álló öt legnagyobb karitatív szervezeten keresztül jut el a rászorultakhoz. E szervezetek várhatóan már a jövő héten célba juttatják a pénzadományokat.

A 1752 hívásával összegyűlő pénzadományok gyors átadását az teszi lehetővé, hogy a Nemzeti Segélyvonal a hívások összegének megfelelő gyorshitelt kap az OTP Banktól - amely megelőlegezi a telefonszolgáltatóktól a Nemzeti Segélyvonalhoz csak hetek múlva beérkező emeltdíjas hívások összegét. A www.nsv.hu honlap főoldalán működő gyűjtőszámlálón pillanatról pillanatra követhető, hogy éppen mennyi emeltdíjas hívás érkezett a 1752-es Nemzeti Segélyvonalra.

Elsőként szelték át csónakon a tengert Ausztrália és Új-Zéland között

2010. március 15., 14:53 Módosítva: 2010.03.15 14:55

A világon elsőként szelte át csónakján a tengert Ausztrália és Új-Zéland között egy 25 fiatalember úgy, hogy Ausztráliából kelt útra. Shaun Quinceyt két hónapon át viharok, áramlatok és méteres hullámok hátráltatták, de vasárnap végre partot ért Új-Zélandon, ahol több száz érdeklődő várta. A fiatalembert édesanyja sonkás szendviccsel köszöntötte. "Ez a legfinomabb szendvics, amelyet valaha ettem" - mondta a megérkezést követően Quincey. A 25 éves férfi a megpróbáltatások és a kimerültség ellenére meglepően jó karban volt, írták le a partra sereglett emberek.

A természet ereje igencsak megnehezítette a hajós feladatát, aki a 2200 kilométeres táv helyett minden valószínűség szerint háromezer kilométernél is többet evezett. A Quincey családban nem Shaun az első aki egyedül tette meg a távot, apja, Colin 1977-ben a világon elsőként szelte át szólóban a vizet az ellenkező irányban.

22 éves lány a legfiatalabb ember, aki átevezte az Atlanti-óceánt

2010. március 15., 10:11 Módosítva: 2010.03.15 10:46
17

Katie Spotz vasárnap, helyi idő szerint délután érkezett meg a Dél-Amerika észak-keleti csücskén lévő Guyanára, miután 70 nap, 5 óra és 22 perc alatt megtett 4500 kilométert a szenegáli Dakarból.

katie spotz

Az Ohio-állambeli lány azt mondta az őt fogadó újságíróknak, hogy a kevés alvás okozta neki a legnagyobb problémát, ugyanis nehezen tudott aludni hajóján a napi tíz órás evezés után. Egy idő után kiütései, herpeszei és vízhólyagjai is lettek, de egyik sem volt olyan komoly, hogy fel kellett volna adnia rekordkísérletét.

Megérkezése után a guyanaiak görögdinnyével és friss gyümölcsökkel fogadták. Spotz azt mondta, hogy útja során csak száraz ételeket és energiaszeleteket evett. Hozzátette: szerencsére rekordkísérlete során csupán egy komoly problémája támadt, helymeghatározó eszköze ugyanis tüzet fogott nem sokkal megérkezése előtt, a lángokat sikerült eloltania.

A lány egyébként hajójáról hetente egyszer küldött e-mailt a családjának és felhívta édesanyját születésnapján. Fényképek az útról Katie honlapján találhatóak.

Onkológus, belgyógyász és sebész az Év Orvosa

2010. február 16., 17:25 Módosítva: 2010.02.16 18:00
3

Fábián Ferenc, a korábban Debrecenben, ma Gyulán dolgozó onkológus, Németh Lajos szekszárdi sebész és Tóth Árpád belgyógyász-hematológus lett az Év Orvosa 2009-ben a Tegyünk Együtt az Egészségünkért Alapítvány által tavaly szeptemberben meghirdetett pályázaton. Az Astellas-díjat kedden adták át Budapesten. A díj azokat az orvosokat ismeri el és állítja példaként a többiek elé, akik szakértelmükkel és emberségükkel egyaránt kivívják betegeik elismerését. Az Év Orvosa díj pénzjutalommal nem jár.

A tavaly ősszel meghirdetett kezdeményezésre közel 300 pályázat érkezett, amelyekkel betegek, betegségükből felgyógyult emberek jelölték orvosukat Astellas-díjra, immár harmadik alkalommal. A közönség a zsűri által a döntőbe juttatott 17 orvos 27 történetére szavazhatott. A döntőbe jutott 27 történetre összesen 8 ezer 82 szavazat érkezett, s a www.dijazorvosokert.hu weboldalt naponta százával keresték fel a látogatók, hogy elolvassák az orvos és beteg kapcsolatát bemutató történeteket, mondta Berencsi György, a pályázat főszervezője.

Tovább

Chávez visszaadta az Angel-vízesés eredeti nevét

2009. december 21., 08:43 Módosítva: 2009.12.21 08:43
2

Hugo Chávez venezuelai elnök átkeresztelte a világ legmagasabb vízesését: szerinte a venezuelai őserdőben található Angel-vízesést ezentúl az őslakosok által használt nevén, Kerepakupai Merunak kell nevezni. Az Angel vízest egy amerikai pilóta, James Angel után nevezték el, aki 1933-ban fedezte fel a természeti képződményt. "A vízesés a miénk volt már rég, mielőtt Angel odament" - mondta Chávez szokásos vasárnapi tévéműsorában egy hatalmas falfestmény előtt, amely a vízesést ábrázolja a körülvevő őserdővel. Chávez szerint a vízesést ezrek látták már, mielőtt James Angel "felfedezte".


View Angel-vízesés in a larger map

Az Angel-vízesés a világ legmagasabb vízesése, Venezuela keleti részén, a Canaima nemzeti parkjában található. Nagyon  nehéz megközelíteni, mivel közút nem vezet oda. A vízesés az Auyán-Tepui nevű magaslatról zuhan alá a Churun folyóból az Ördög-szurdokba. Magassága 979 méter. Az őslakosok Kerepakupai Merunak nevezik, ami körülbelül annyit jelent, hogy "a legmélyebb hely vízesése".

Hazaengedtek a kórházból egy H1N1-es kismamát

2009. december 10., 16:24 Módosítva: 2009.12.10 18:21

Gyógyultan hagyhatta el csütörtökön a Semmelweis Egyetem (SE) Kútvölgyi Klinikai Tömbjét az egyik H1N1-gyel fertőzött kismama - közölte Fekete-Zán Tímea, az SE szóvivője. A nő múlt szerdán került a klinikára az újinfluenza szövődményével. Géppel kellett lélegeztetni, de sikeres császármetszés után megszületett a csecsemője a terhesség 31. hetében.

A kismamát vérzéses tüdőgyulladással kezelték, és mivel javult az állapota, múlt pénteken már nem szorult gépi lélegeztetésre, vasárnap pedig kiengedték az intenzív osztályról. Azóta a belgyógyászati klinika elkülönített részlegén ápolták. A kisbaba is jól van, már nem szorul gépi lélegeztetésre, és várhatóan a jövő héten őt is hazaengedik a kórházból.

Közös út épült Pornóapáti és Deutsch-Schützen között

2009. december 7., 15:04 Módosítva: 2009.12.07 15:04
7

Csupán száz méter hosszú az az útszakasz, amely Pornóapátit köti össze az ausztriai Deutsch-Schützen (Németlövő) községgel, de jó példája a magyar és az osztrák hivatalok együttműködésének, a két ország szakembereinek munkáját dicséri - közölte a magyarországi település független polgármestere, Purker Walter. A két szomszédos települést eddig egy zúzalékkal felszórt út kötötte össze, ezt váltotta most fel egy olyan aszfaltos út, amely az országos közúthálózatnak is a része, és amelyen nemcsak személygépkocsik, hanem autóbuszok is közlekednek.

Az összekötő út 60 százalékát osztrák forrásból, 40 százalékát, mintegy 5,4 millió forintot pedig a magyarországi Útpénztárból finanszírozták. A beruházás kivitelezését magyar és osztrák szakemberek közösen végezték. Purker Walter elmondta: az út megnyitásával hétfőtől menetrend szerinti buszjárat közlekedik, amely Güssingből (Németújvár) Pornóapáti érintésével szállítja az utasokat Oberwartba (Felsőőrre) és vissza. Az autóbuszok bioüzemanyaggal közlekednek, nem szennyezik a környezetet, így jó példát mutatnak azoknak a magyar gyerekeknek is, akik Pornóapátiban átszállva ezekkel a buszokkal járnak a határ menti osztrák iskolákba.

1,7 milliárdos kórházfejlesztés Kapuváron

2009. október 21., 16:59 Módosítva: 2009.10.21 17:10

Több mint 1,7 milliárd forintos egészségügyi fejlesztést hajtanak végre Kapuváron. Az érrendszeri megbetegedésben szenvedőknek rehabilitációs központot alakítanak ki a Lumniczer Sándor kórházban, a rendelőintézetet egy új emeletet ráépítésével járóbeteg-centrummá fejlesztik - mondta Németh Csóka Gábor alpolgármester. A kórházban 2007 tavaszán megszűnt az aktív ellátás, az intézmény fennmaradását és fejlődését a mostani beruházás biztosítja.

A rehabilitációs központ a tervek szerint a jövő év közepén már működik. A szénsavgázra alapozott komplex terápiát Magyarországon jelenleg egyedül Kapuváron végzik több mint negyven éve, sikerét hazai és nemzetközi szakmai körökben is elismerik. A kapuvári Lumniczer Sándor Kórházban 1967 óta kezelik szénsavgáz-fürdőkúrával az érszűkületben, végtagkeringési zavarban szenvedő betegeket. A fürdőhöz szükséges alapanyagot, a mínusz 79 Celsius-fokos szilárd szén-dioxidot - köznyelven szénsavhónak is nevezik - a közeli Répcelakról szállítják naponta a kórházba. A szénsavhó forró víz hozzáadására gyorsan párolog és sűrű szénsavgázt termel. A felszívódó gáz hatására az erek kitágulnak és javul a keringés. A sajátos kezelés eredményeként beteg emberek amputálásra ítélt végtagját sikerült megmenteni.

Heni, a kék vércse átrepült az Egyenlítőn

2009. október 5., 21:33 Módosítva: 2009.10.05 21:52
23

Először repült át jeladós vércse az Egyenlítőn: Heni, a szeptember elején jeladó-berendezéssel felszerelt kék vércse jelenleg a Kongói Demokratikus Köztársaságban jár - közölte a Magyar Madártani Egyesület. A vércse július 17-én indult el Magyarországról. Az egyesület hét másik madár útját is megfigyeli jeladóval, a legmesszebb eddig Heni jutott: az alig húsz dekagrammos madár két hét alatt közel 9200 kilométert tett meg. Heni és hét társa, Anita, Csenge, Jázmin, Magdi, Csalán, Hárpia és Virág útja megfigyelhető az egyesület honlapján.

Az MME megfigyelésének köszönhetően a kutatók választ kaphatnak arra az eddig megválaszolatlan kérdésre, hogy Afrikának pontosan melyik részén töltik a telet a vércsék. A kék vércsét - a vetési varjúval együtt - az év madarának választotta idén a madártani egyesület. A sólyomfélékhez hasonlóan a kék vércse sem épít fészket, a varjúfiókák kirepülése után szívesen költözik be varjútelepekre, és költ varjúfészkekben. Így ha a varjútelepek száma csökken, a kék vércsék is veszélybe kerülnek. Az 1980-as évek elején még 2000-2500 pár fészkelt Magyarországon, mára azonban a populáció ennek harmadára csökkent. A kék vércsa a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján mérsékelten veszélyeztetettként szerepel. Európában sebezhető fajnak számít. Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 500 000 forint.

Új CT-je van a Szegedi Tudományegyetemnek

2009. október 3., 19:34 Módosítva: 2009.10.05 19:39

Kelet-Európában egyedülálló, csúcstechnikát képviselő, 300 millió forintos CT berendezést telepített a Euromedic Diagnostics Szeged Kft. a Szegedi Tudományegyetemen. A 2009. október 2-án átadott új fejlesztés nagy előnye többek között, hogy elődeihez képest lényegesen gyorsab. Egy CT vizsgálati sorozat átlagos mérési ideje csak 5-8 másodpercet vesz majd igénybe. Az új berendezés speciális képfeldolgozó technológiájának köszönhetően a betegeket érő sugárterhelés fele a General Electric korábbi CT berendezéseihez képest. A szokásos vizsgálatokon kívül a géppel a szív koszorúereiről és egyéb testtájak artériás és vénás rendszeréről is kiváló képek készíthetők, vizsgálható az agy és több hasi szerv vérátáramlása.

Újra van lazac a Szajnában

2009. augusztus 11., 20:21 Módosítva: 2009.08.14 15:28
12

Visszatértek a lazacok a Szajnába. Majdnem egy évszázadon át nem fordultak elő atlanti-óceáni lazacok a francia főváros folyójában, most meg százával úsztak el a Notre Dame székesegyház és az Eiffel-torony mellett.

Tavaly legalább 260 hal beúszását rögzítette egy videofelvétel Rouennál, amely félúton van Párizs és az Atlanti-óceán között, és a közelmúltig már összesen legalább 1000 lazacot számláltak. 2008 októberében egy 7 kilós lazac kifogása okozott szenzációt.

A lazacok feltűnése annál is inkább figyelemre méltó, mert a védőgátak és a szennyezések által elüldözött fajok újrabetelepítésére semmilyen lépés nem történt. A lazacok maguktól tértek vissza.

Tovább

Világbajnok lett nyolc magyar mentőkutya

2009. július 5., 21:16 Módosítva: 2009.07.06 12:04
1

A Pest megyei Kutató-Mentő Szolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat nyolc kutyája elhozta a csapatvilágbajnoki címet a romániai Craiovában rendezett világbajnokságon. Most először sikerült ez a magyaroknak, közölte Balázs László, a csoport vezetője.

Fotó: Pest Megyei Kutató Mentő Szolgálat
Fotó: Pest Megyei Kutató Mentő Szolgálat

Az egyéni versenyen Balázs László öt és féléves Aqua nevű belga juhászkutyája a harmadik helyen végzett. Pedig az ebet tavaly súlyos baleset érte a nemzetközi drezdai vizsgán: a bal lábában két csont is eltört, mikor egy emeletes ház födémével együtt a mélybe zuhant.

A kiképzés kilenc hónapos korukban kezdődik meg, és három-négy éves korukra lesznek bevethetőek. Ezúttal pályamunkát, ügyességi és fegyelmező feladatokat kellett végrehajtaniuk, valamint meg kellett keresniük egy személyt.

A díjak szakmai elismeréssel járnak, de pénzzel nem. A viadal szerdától vasárnapig tartott, 13 ország száz versenyzője vett rajta részt.

84 évesen sikeres államvizsgát tett

2009. június 16., 18:17 Módosítva: 2009.06.16 18:24
7

Sikeres államvizsgát tett az ország vélhetően legidősebb diákja, a Svájcban élő 84 esztendős Andrási Gábor kedden, a Nyugat- magyarországi Egyetem Mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán.

Tovább

80 munkást vett vissza a tabi Flextronics

2009. június 16., 13:55 Módosítva: 2009.12.08 12:11

Közel nyolcvan dolgozót vettek vissza a hónapokkal ezelőtt elbocsátott 140 munkavállaló közül a Flextronics International Kft. tabi gyáregységében - írta kedden a Somogyi Hírlap. Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen javult a helyzet a megye legnagyobb ipari foglalkoztató cégénél. A visszavett dolgozókkal a létszám csaknem 1300-ra nőtt - olvasható a megyei napilapban.

A kft. február elején 370 dolgozó elküldésének szándékát jelentette be a regionális munkaügyi központnak, ám ennél végül kevesebben kerültek utcára. Varga Zoltán, a Flextronics tabi gyáregységének HR-menedzsere arról számolt be, hogy elsősorban a munkaügyi központ tabi kirendeltségének területéről vettek föl dolgozókat, főként betanított munkásokat, akik gyártószalag mellé kerülnek. MTI

Agysérültekért tekernek a lokálpatrióták

2009. május 20., 18:16 Módosítva: 2009.05.21 16:16

Május 23-án szombaton rendezik meg a 3. Móri karika nevű jótékonysági bringatúrát, aminek a bevételéből a móri Városi Közművelődési Közalapítványt és a Cortex Agysérültekért Alapítványt támogatják. Idén három különböző távot, 110, 50 és 25 kilométert lehet csapatban letekerni az ezer forintos nevezési díj ellenében. A kerékpárosok saját szponzorokkal is indulhatnak, akik anélkül is adakozhatnak, hogy a távot végig kelljen tekerniük. A nevezés reggel 8 órától kezdődik, és a túra 9:45-től indul a móri Láncos-kastély előtti térről. Bár a cél a részvétel, a legjobbak Mór Város Polgármesterének Vándordíjáért, a kupáért szállhatnak nyeregbe a leghosszabb távon. A tavalyi Móri karikán 60-80 bringás vett részt, és részben ennek a bevételéből kap idén kerámia díszkutat a város. A kezdeményezés ír mintára indult egy helyi születésű orvos és barátja kezdeményezésére, azóta egy egyetemi tanár, egy biofizikus és egy pszichológus is csatlakozott a szervezőkhöz.

Barkácsfúróval mentették meg egy gyerek életét Ausztráliában

2009. május 20., 10:26 Módosítva: 2009.05.20 10:26

Házi barkácsfúróval lyukasztotta ki egy gyerek koponyáját egy vidéki orvos Ausztráliában, amivel megmentette a fiú életét. A 13 éves gyerek biciklivel esett el, fejét pedig bevágta egy járdaszegélybe. Azonnal elszáguldottak vele a helyi kórházba, a fiú útközben többször elájult. Az ügyeletes orvos azonnal felismerte, hogy agyvérzése van a gyereknek, és ha nem csökkenti a koponyán belül nyomást azonnal, a fiú meghalhat.

A kis vidéki kórház azonban nincs felszerelve koponyaműtétekhez szükséges eszközökkel, ezért az orvos a karbantartók szerszámos kamrájából kapott fel egy kézi furdancsot és azzal lékelte meg a fiú fejét. Az operációt egy melbourne-i specialista irányította telefonon, ő mondta meg, hogy pontosan hova fúrjon és milyen mélyre. Az orvos egyébként még sohasem csinált hasonló műtétet, ennek ellenére sikerült kiszabadítani a vérömlenyt a koponyából és csökkenteni az agyra nehezedő nyomást. A fiút ezek után légimentővel vitték egy nagyobb kórházba, ahonnan kedden - éppen 13. születésnapján - már távozhatott is. (MTI)

Újraélesztettek egy kislányt a mentők

2009. május 12., 16:30 Módosítva: 2018.01.25 18:19

Egy vízbe esett kislány életét mentették meg a mentők kedden kora délután Gödöllőn. A gyermek a családi ház udvarán lévő kis tóba esett. A mentők több kocsit, motoros orvost és a mentőhelikoptert is a helyszínre riasztottak. Csaknem fél órán át küzdöttek a kislány életéért, míg végül sikerült újraéleszteni. Az egyéves gyermeket stabil állapotban vitték a budapesti gyermekkórházba - írja Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója.

Rabok tették rendbe a Palóc ligetet

2009. május 8., 11:04 Módosítva: 2009.05.08 11:12

Elítéltek állították helyre a balassagyarmati Palóc ligetet. A munkában a 26 önként jelentkezett fogvatartott mellett a helyi Kiss Árpád Általános Iskola esti felnőttképzésének tanulói is részt vettek. Az önkéntesek parkosítottak, helyreállították a megrongált padokat, kiszedték azokat a talapzatokat, amelyekről ellopták a szobrokat, kaviccsal borították a sétálóutakat és kiépítették az utak szegélyét. A liget felújítását helyi vállalkozások, illetve önkormányzati cégek is segítették. A társadalmi jóvátétel és a közösségépítés jegyében folytatott munkát ötmillió forinttal támogatta az Országos Bűnmegelőzési Bizottság.

Egy kaliforniai bíró gazdagította a veszprémi könyvtárat

2009. április 24., 10:02 Módosítva: 2009.04.24 10:05

Négyezer angol nyelvű könyvet adományozott csütörtökön a Veszprém megyei könyvtárnak egy nyugalmazott amerikai szövetségi bíró. A Veszprémben élő London Steverson különböző témájú, angol nyelvű könyvállományt ajándékozott a megyei könyvtár Amerikai Kuckó részlegének április 23-án az "Amerikai hét" alkalmából. A köteteket feldolgozás után kölcsönözhetik az olvasók.

Az esemény alkalmával London Steverson Jeffrey D. Levine, megbízott amerikai nagykövettől megkapta a kultúra diplomatája elismerő oklevelet is. Az adományozó azt mondta: szívügyének tekinti hazánkat, szereti az országot, hálás a magyar-amerikai barátságért és elismeréssel beszélt az itteni oktatás színvonaláról - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kovács Erika, a Veszprém megyei önkormányzat sajtóreferense.

Gépgyár épül Kaposváron

2009. április 15., 14:59 Módosítva: 2009.04.15 14:59

Közel 1,5 milliárd forintos beruházással üzemet épít egy gépgyártásra szakosodott kft. Kaposváron. A legalább száz embernek munkát adó beruházásról Lakics László, a Lakics Gépgyártó Kft. tulajdonosa és Szita Károly polgármester szerdán a helyszínen tájékoztatta az újságírókat. A főként villamos motor- és generátorházakat gyártó cég vezetője elmondta: nagyon jó ütemben haladnak a munkálatokkal, így a korábbi 2011-es vállalásukhoz képest már az idén is tudnak munkát adni a kaposváriaknak.

A jövő év tavaszán már teljes kapacitással működik az öt csarnokból és kiszolgálóegységekből álló, összességében tízezer négyzetméter területű üzem. A város polgármestere kiemelte: az önkormányzat tulajdonában lévő területet 28 millió forint kedvezménnyel, 60 millió forintért adták el a befektetőnek, mivel a jelenlegi helyzetben a legfontosabb, hogy új munkahelyek jöjjenek létre.

79 millió forintos bankcsekket adott vissza

2009. április 10., 15:41 Módosítva: 2009.04.10 15:41
9

Egy majdnem 360 ezer dollárról szóló bankutalványt juttatott vissza eredeti tulajdonosának egy becsületes megtaláló az Egyesült Államokban. Az utalványt a szél sodorta Talon Curtis elé még a hét végén Los Angelesben. Már éppen egy szemetes láda felé vette az irányt a pontosan 357 959 dollárról (79 millió forint) szóló csekkel, amikor feltűnt neki, hogy nem egy szokásos hirdetési papírfecnit, hanem valódi bankutalványt tart a kezében.

Tovább

Túlélő macskát találtak a kölni levéltár romjai alatt

2009. április 6., 18:30 Módosítva: 2009.04.15 13:22

Öt héttel a kölni városi levéltár összeomlása után tűzoltók a romok alatt rábukkantak egy eltűnt macskára. A Felix névre hallgató kandúr ugyan lefogyott egy kicsit, de sértetlennek tűnik, mondta a tűzoltóság szóvivője hétfőn. „Természetesen kicsit meggyötört volt, de aztán hamar felélénkült, és kinyújtóztatta lábait” - számolt be a szóvivő. A kandúr, amely több romdarab alá szorult be, az egyik házban lakott, amely március 3-án a történelmi archívummal együtt összeomlott. A segítők átadták Felixet boldog tulajdonosának, aki rögvest állatorvoshoz vitte a kandúrt. „Az, hogy még életben találtuk a macskát, már önmagában különleges eredmény” - mondta a szóvivő. A cicára az önkéntes tűzoltóság két tagja lelt rá véletlenül, amint átnézték az archívum anyagainak romjait.

Virágzik az ország legöregebb fája

2009. április 6., 13:26 Módosítva: 2009.04.06 13:26
6

Virágzik az ország legöregebb fája, a hédervári Árpád-fa. A több mint 800 éves kocsányos tölgy 2007 áprilisában derékba tört, de az egyik több tonnás ágát sikerült megmenteni. A famatuzsálem korhadt belsejét kitisztították, majd egy 13 méter magas tartógúlával, kötelek segítségével védték meg az ágat. A 2 évvel ezelőtti mentőakció olyan sikeres volt, hogy a tölgy idén is virágzik.

fa

Évente 2-3 alkalommal ellenőrzik az Árpád-fa állapotát és most, több mint 800 évesen is a lehető legjobb egészségnek örvend - mondta a Független Hírügynökségnek Juhász József, Hédervár polgármestere. Az idei hideg tél még kedvezett is az öreg kocsányosnak hiszen a fagyok minden kórokozót kipusztítottak belőle. A szakemberek szerint az ország legöregebb fája még jó néhány évig élhet.

Megtisztították a miskolci Avas városrészt

2009. április 2., 10:09 Módosítva: 2009.04.15 15:20

Több mint 160 tonna hulladékot szállítottak el Miskolcon az Avas hegyoldaláról tavaly augusztus óta - írja az Észak-Magyarország. Az Avasi Borút Egyesület 4,5 millió forint pályázati pénzt nyert a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól a terület illegális szemétlerakóinak felszámolására, amelyhez még 1,2 millió forintot tett hozzá. A munkát tavaly augusztusban kezdték meg és idén március 31-én fejezték be.

Tíz ember csaknem 450 órát dolgozott, hogy a Mindszenti templomtól a Tóth sorig tiszta legyen a terület. Az egyesület aktivistái napi 4 órás járőrszolgálatban ellenőrizték a városrészt, hogy megakadályozzák a szemét újratermelését. Juga György a projekt felelőse elmondta: működik egy honlap is, amely fóruma lehet a környezetükért tenni akaró pincetulajdonosoknak, illetve elhelyeztek az Avas hat pontján egy-egy tájékoztató táblát, amely felhívja a figyelmet, hogy Miskolcon már 3 hulladékudvarban is ingyen elhelyezhetők a települési szilárd hulladékok.

Derűlátóan néznek az év elé az irakiak

2009. március 16., 19:19 Módosítva: 2009.03.16 19:19

A 2003-as invázió óta nem voltak olyan derűlátóak az irakiak, mint most, derült ki egy hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás eredményéből. A felmérés szerint az irakiak hatvan százaléka úgy gondolja: javulni fog az élete a következő egy évben. Az eredmények alapján jelentősen javult az áramszolgáltatás színvonala, és a közbiztonság is nagyobb lett Irakban.

Az irakiak 85 százaléka szerint a közbiztonság eléggé vagy nagyon jó, és 65 százalékuk mondta azt, hogy jól halad életük - derült ki a brit BBC, az amerikai ABC News és a japán NHK televízió által közösen készített felmérésből. A válaszadók több mint fele (53 százalékuk) szerint az egy évvel korábbihoz képest jobb lett a közbiztonság, és majdnem hatvan százalékuk állította, hogy biztonságban érzi magát lakóhelye környékén.

Az előző évi 12 százalékhoz képest idén már a válaszolók 37 százaléka mondta azt, hogy megbízható az áramszolgáltatás, és 67 százalékuk szerint jó a fűtőolaj és az üzemanyag elérhetősége - ez 48 százalékos növekedést jelent.

Tizenöt fiatal kapott Márciusi Ifjak Díjat

2009. március 15., 21:20 Módosítva: 2009.03.18 12:47
1

A Művészetek Palotájában megrendezett ünnepségen a 35 év alatti tudományos szakembereket, művészeket, sportolókat héttagú zsűri javasolta.

Tovább

Életet mentett Tóth Zoltán, celldömölki mozdonyvezető

2009. március 11., 09:22 Módosítva: 2009.03.11 09:31
tothzoltan masiniszta

Egy celldömölki mozdonyvezető Budafok-Belváros közelében járt tehervonattal, amikor arra lett figyelmes, hogy a sínen előtte valaki tehetetlenül fekszik, és integet - egy székesfehérvári nyugdíjas volt, akit szerencsétlenségére éppen a sínpár kellős közepén kapott el a derékfájás.

Az eset még tavaly ősszel történt, a Vas Népe mostanra kinyomozta, hogy ki volt az életmentő vasutas. Mivel az érintett szakaszon a vonatok csak hatvan kilométer/óra sebességgel közlekedhetnek, a fiatal mozdonyvezető, Tóth Zoltán számára nem volt különösebb probléma, hogy megállítsa az ötszáz méter hosszú, ezerháromszáz tonnás szerelvényt. 50 méterre fékezett le a magatehetetlen, idős férfi előtt. Kiugrott a mozdonyból, felsegítette a szerencsétlenül járt embert, egy padhoz kísérte, és még mentőt is hívott hozzá.