79 millió forintos bankcsekket adott vissza
Egy majdnem 360 ezer dollárról szóló bankutalványt juttatott vissza eredeti tulajdonosának egy becsületes megtaláló az Egyesült Államokban. Az utalványt a szél sodorta Talon Curtis elé még a hét végén Los Angelesben. Már éppen egy szemetes láda felé vette az irányt a pontosan 357 959 dollárról (79 millió forint) szóló csekkel, amikor feltűnt neki, hogy nem egy szokásos hirdetési papírfecnit, hanem valódi bankutalványt tart a kezében.
"Nem tudtam elhinni. Majdnem kidobtam. Még sosem láttam ilyen hatalmas összegű csekket. Soha nem is volt még ilyen a birtokomban" - mondta a hitelelbírálóként dolgozó Curtis. Rögtön fel akarta kutatni az igazi tulajdonost, ám vasárnap lévén a bankok már zárva voltak. Hétfőn azonban, a Los Angeles-i KCAL televízió egyik riporterének a segítségével rátaláltak a csekk valódi gazdájára, aki a hír hallatán fejvesztve rohant bankjába. Curtis elmondta, meg sem fordult a fejében, hogy megtartsa a pénzt és a felkínált jutalmat sem fogadta el. "Csak szerettem volna látni a tulajdonos arcát. Csupán azt akartam, hogy tudja, vannak még becsületes emberek" -magyarázta nevetve a hétköznapi jótevő.