Napokon belül lezárják
A szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy a nyomozati eljárás érdekeit, valamint a nyomozati eljárás cselekményének sikerét sértené, ha az üggyel kapcsolatban bármilyen részleteket közölne. Borbély Zoltán szintén nem akarta kommentálni azt a lapinformációt sem, hogy Járai Zsigmond volt pénzügyminisztert, a Magyar Nemzeti Bank elnökét tanúként hallgatják meg Princz Gábor újabb gyanúsítási ügyében.
Az MTI korábbi hírei szerint a Postabank ügyben folytatott nyomozást - amelyet csaknem fél évtizedig folytatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Princz Gábor korábbi elnök-vezérigazgató és társai ellen visszaélés alapos gyanújával - várhatóan napokon belül lezárják. A nyomozás előzménye, hogy az 1998-as kormányváltást követően több állami szerv büntetőfeljelentést tett a Postabanknál az előző ciklusban bekövetkezett, több mint 150 milliárdos vagyonvesztés felelőseinek felkutatása érdekében.
Nem sikerült elérni
A nyomozás során az igazgatóság és a felügyelő bizottság több tagját is meggyanúsították, ám az fb-tagok ügyében bizonyítékok hiányában már korábban megszüntették az eljárást. Ugyanakkor időközben az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán kihallgatták a bank egyik korábbi könyvvizsgálóját bűnsegédként elkövetett, gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése vétségének alapos gyanúja miatt.
Az MTI szerette volna megtudni, hogy miért nem ment Princz Gábor a kihallgatásra, azonban ügyvédjét többszöri próbálkozás után sem sikerült elérni.