Princz Gábor, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatója iratismertetésen vett részt szerdán az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságán. Princ a "szobányi iratmennyisséggel" megtekinthette azokat a dokumentumokat is, amelyeket a feljelentők, köztük az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, adtak át a rendőrségnek.
Az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságán Princz Gábor szerdán iratismertetésen vehetett részt - írja a Népszabadság. A Postabank egykori elnök-vezérigazgatója és társai ellen több mint négy éve "gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése" vétsége miatt indítottak büntetőeljárást.
Princ a "szobányi iratmennyisséggel" megtekinthette azokat a dokumentumokat is, amelyeket a feljelentők, köztük az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, adtak át a rendőrségnek.
Az iratokról másolatot is kapott az egykori elnök-vezérigazgató, aki úgy nyilatkozott az iratismertetés után, hogy az átvizsgált papírok csak megerősítik abban a hitében, hogy nem követett el bűncselekményt. Arról nem beszélt, hogy az iratok között talált-e olyan tényre utalót, amelyről eddig nem volt tudomása - derül ki a Népszabadság cikkéből.