A pedofilok szeretik a gyerekeket

Nemi szervekkel felszerelt babák sorakoznak a Teve utcai rendőrközpont egyik irodájának polcaira zsúfolt játékok között. A pedofília áldozatául esett gyerekek számára gyakran könnyebb elmutogatni, mint elmondani az ügyekben vizsgálódó kriminálpszichológusok előtt, hogy mi is történt velük.

Az internetes források egymásnak meglehetősen ellentmondó meghatározásokat adnak a pedofíliáról. A pedofilnak tekintett személy a betegségek nemzetközi osztályozása szerint legalább 16 éves, és legalább 5 évvel idősebb áldozatánál, aki maximum 13 éves. A Wikipedia szerint a jelző elsősorban azokra vonatkozik, akik a serdületlen gyerekhez vonzódnak szexuálisan, a köznyelv által szintén idesorolt gyermekpornó-terjesztők, alkalmi nézegetők esetében viszont hibás a kategória alkalmazása.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság két kriminálpszichológusa szerint pedofil az, akinél a serdületlen test a szexuális vágykeltés eszköze. Így tehát pszichológiailag az is pedofilnak számít, aki csak képeket nézeget, és nem éli ki a valóságban fantáziáit. A pedofília a szexuális deviációk közé tartozik, tünete lehet egy jóval átfogóbb pszichés problémának is, mondta Tóth Mária és Ignéczi Hajnal.

Kisebbségi komplexus

A pedofília kialakulásában számos tényező szerepet játszhat. A veleszületett egyéni sajátosságok, valamint a környezet bonyolult kölcsönhatása a szexuális zavaroknak ez a fajtája. A legtöbb esetben kritikus az anya személye: a túl hideg, elutasító, labilis idegzetű anyák, különösen akik kerülik a testi érintést gyermekükkel, nem nyújtanak elég szeretet, gyengédséget, hathatósan "elősegíthetik" a kialakulását. A változó okok között lehet gyerekkori nagy trauma, folyamatos szeretetlenség és érzelmi elhanyagoltság, az eredmény ugyanaz: kisebbségi komplexusokkal küzdő, éretlen személyiség. A pedofil személyiségfejlődése és ezáltal szexuális fejlődése megakadt, az érett nőkhöz, a felnőtt szexuális kapcsolathoz kevésnek érzi magát.

Horgász Csaba szexuálpszichológus szerint a pedofília hátterében állhat egy agresszív apa is, akivel a gyereke nem tudott azonosulni, akitől nem tudta ellesni a férfiszerepet. A személyiségfejlődés bizonyos szintjén megrekedt pedofilok agressziójukat, hatalomvágyukat csak a kisebbeken tudják kiélni, a felnőttekkel szemben éppen olyan kiszolgáltatottak, mint gyerekkorukban voltak.

Az értelmi színt független ettől a szexuális problémától, a pedofilok lehetnek akár kimagasló intellektusúak is, mondták a PMRFK krminálpszichológusai. A legritkább esetben erőszakosak a gyerekekkel, inkább az a jellemző, hogy mesteri módon behálózzák, magukhoz édesgetik a őket.

A felnőtt tekintélye

Részben ez magyarázza, hogy a gyerekek gyakran a végsőkig nem jönnek rá, hogy ami történik velük, az nem helyénvaló. Sőt, sokszor a már kialakult érzelmi kötődés miatt akkor sem állnak ellen, amikor a pedofil vonzalma tettlegességig fajul.

A viktimológia szerint az sem véletlen, hogy melyik gyerek válik áldozattá. A pedofilok megtalálják a megfelelő alanyt, aki gyakran maga is kiegyensúlyozatlan családból kerül ki, olyan környezetből, ahol nem figyelnek rá eléggé. Még ha a gyerekek meg is értenek valamit a pedofíliáról szóló, egyre szaporodó hírekből, a képzeletükben élő, gyerekekre veszélyes felnőtt durva, erőszakos, és nem kedves, megbízható, amilyennek az igazi pedofil mutatkozik. Van olyan is, amikor a gyerek átlát a szitán: egy férfi például hosszú munkával közel került kiszemeltjéhez, sokáig a kedvében járt, de amikor úgy érezte, hogy már "learathatja a gyümölcsöt", és belenyúlt a fiú nadrágjába, az hazaszaladt, és elmondta a szüleinek az egészet.

Nem pedofília, gátlástalanság

Fontos elkülöníteni azt a szexuális viselkedési formát, ami ugyan a gyermek ellen irányul, pszichológiailag mégsem minősül pedofíliának, mondta Ignéczi Hajnal. A családon belül szexuális visszaéléseket elkövetőknél például legtöbbször nem a fejletlen gyerektest kelti fel a szexuális vágyat. Az otthoni erőszakot elkövető szülők esetében inkább arról van szó, hogy gerjedelmüket nem tudják kin levezetni, ezért azt használják fel erre a célra, aki kiszolgáltatott és gyengébb náluk, illetve sokszor a gyerek hozzájuk való kötődésével élnek vissza. Ők nem pedofilok, hanem gátlástalan személyiségek.

A pedofília feltehetően nem új fejlemény az emberi szexualitásban; az, hogy sokat beszélnek róla, nem feltétlenül járul hozzá a terjedéséhez, viszont egyre több az olyan család, amelyben nincsenek meg a gyerekek egészséges személyiségfejlődésének feltételei.

A börtön sem gyógyít

A pedofília mint tünet kezelése nehéz, időigényes és legtöbbször eredménytelen, mert a szexuális szokások olyan mélyen az ösztönökben gyökereznek, hogy alig van esély a megváltoztatásukra. Legfeljebb a hajlamaik feletti önkontrollt lehet bennük erősíteni. Az egész személyiség kezelését, "felnövesztését" célzó hosszú, kitartó pszichoterápiával azonban szexualitás terén is érhetők el eredmények. A pszichológusok egyetértettek abban, hogy a börtön nem gyógyír a pedofil bajára, társadalmunkban erre a problémára még nem találtak igazi megoldást.

A kriminálpszichológus elé kerülő pedofil személyek gyakran könnyen megnyílnak, és "csak úgy ömlik belőlük a szó". A lebukás egyfajta megkönnyebbülés is lehet a számukra, mert így beszélhetnek az őket kínzó problémáról.

Rajzok és másodlagos nemi jellegű babák

A szakértők által vizsgált, pedofíliának áldozatul esett gyerekek változóan nyílnak meg ezzel a problémával kapcsolatban: egyesekből "öt értelmes mondatot nem lehet kihúzni", mások hárítani próbálják az egész problémakört, megint mások pedig csak akkor nyílnak meg hosszú idő elteltével, ha már bíznak a pszichológusban. A gyerekrajzokból is sok mindent ki lehet következtetni. A szexuálisan zaklatott gyerekek traumája eredhet a konkrét cselekményből, és táplálkozhat környezetük döbbent reakcióiból is, de akárhogy is van, előbb-utóbb fel kell dolgozniuk.

A pedofília nem, vagy csak nehezen gyógyítható. De mi a helyzet a gyerekekkel, akik szenvedő alanyaivá válnak? Ignéczi Hajnal és Tóth Mária szerint ha a gyereknek amúgy kiegyensúlyozott az élete, szerető, támogató családban nevelkedik, és az őt ért trauma egyszeri volt, akkor jó eséllyel fel tudja dolgozni a megrázkódtatást. Ha viszont huzamosabb ideig volt kitéve a zaklatásnak, esetleg szoros érzelmi szálak fűzték az őt behálózóhoz, és sok pozitív élmény kapcsolódott az elkövetőhöz, valamint a háttere sem olyan biztos, akkor pszichoterápiára lehet szükség, mert félő, hogy a negatív következmények hosszútávon elkísérik. Volt arra is példa, hogy egy korábbi sértett még messze nagykorúsága előtt visszakerült a rendőrségre - mint gyerekpornóképek terjesztője.