![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Quad-balesetben meghalt egy kilencéves gyerek
A kórházban halt meg egy kilencéves kisfiú, aki szombaton este a Zala megyei Korpaváron felborult a saját maga vezette quaddal. A négykerekű terepjármű a gyerek apjáé volt, a rendőrség bűncselekmény miatt nyomoz.
Takács Csaba, a Zala megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a kisfiút kórházba vitte a mentő a baleset után. Az orvosok azonban már nem tudták megmenteni, belehalt életveszélyes sérüléseibe. Takács Csaba az ügyben indított rendőrségi vizsgálatról annyit mondott, hogy a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a körülményeket. A rendőrök tisztázni fogják, hogy ki lehetett felelős a halálllal végződő balesetért.
Egyelőre annyit tudni, hogy a rendszám nélküli terepjáró quad a nagykanizsai kisfiú apjáé volt. A baleset Korpaváron, település egyik utcáján történt. A kisfiú elvesztette uralmát a quad felett, és felborult a súlyos járművel.