Nyomoznak a tanárverő diák ellen

2008.03.26. 16:03
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak kísérletének gyanújával nyomoz a rendőrség, miután egy diák bántalmazta, illetve megalázta tanárát és erről mobiltelefonos felvétel is készült.

Elrendelte a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság a bántalmazott tanár ügyében - közölte Unger Pál, a BRFK sajtóügyeletese szerdán. A nyomozást még kedden rendelte el a VIII. kerületi kapitányság a Fővárosi Főügyészség állásfoglalása alapján, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - mondta.

A Blikk pénteken egy mobiltelefonnal felvett videó alapján számolt be arról, hogy egy VIII. kerületi középiskola 16 éves diákja fizikaóra alatt odament tanárához, belerúgott, lökdöste és egy fém csapteleppel fenyegette. A lap beszámolója szerint az érintett pedagógust annyira megviselte az eset, hogy benyújtotta felmondását, s jelenleg idegszanatóriumban kezelik. Az iskola igazgatónője vizsgálatot indított.

A pedagógus szakszervezetek kedden üdvözölték a házelnök kezdeményezését, hogy a parlament szakbizottsága tűzze napirendjére a pedagógusok elleni atrocitások ügyét. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége pedig felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul terjessze elő jogszabály-módosító javaslatait, melyek megszüntetik a sokszor a pedagógusok fizikai épségét veszélyeztető megnyilvánulásokat.

Süveges Éva, a VIII. kerületi Erdélyi utcai Általános Iskola és Gimnázium igazgatónője kedden az MTI-nek úgy nyilatkozott: az erőszakoskodó diák "nem egy agresszív, nem egy durva gyerek", hanem "szereplési mániával küzdő" fiatal, aki folyamatosan produkálja magát. Véleménye szerint a tanár "az első számú felelős" azért, hogy az óráján mi történik, noha az is igaz, hogy "a gyereknek nincs joga átvenni a hatalmat, és a gyereknek a bűnét sem mentjük".